Drámaian csökkenő internetes forgalommal találkoznak a lakossági szolgáltatók

Egy mosógépszerelő szerint az elmúlt fél évben körülbelül 80 százalékkal csökkent az internetes elérése. Korábban rendszeresen csörgött a telefonja. Az emberek rákerestek a hibára, megtalálták a weboldalát vagy a Google Cégprofilját, majd időpontot kértek. Most is sokan eljutnak a keresőig, választ is kapnak, csak éppen a szerelőhöz nem érkeznek meg. Nem csörög a telefon.

Az AI ezzel különös helyzetet teremt. Ugyanaz a technológia, amely egy kis cégnek tíz-húsz munkaórát megspórolhat havonta, eltüntetheti a beérkező érdeklődések jelentős részét is. A termelékenység nőhet, miközben a bevétel csökken.

Mit tehet egy kisvállalkozás?

Mivel a cégeknek kell a bevétel és a hirdetőkből élnek, gyors megoldásra lesz szükségük.

A korábbi működés viszonylag egyszerű volt: készüljön jó weboldal, kerüljenek rá hasznos cikkek, kell még némi SEO és a Google majd hozza a látogatókat. Ez mára már kevés.

A vállalkozásoknak az AI munkák mellett, saját ügyfélállományt kell építenie. Értékeléseket érdemes gyűjtenie, rendben kell tartania a Google Cégprofilját, és világosan meg kell mutatnia, milyen területen, milyen gépeket, milyen feltételekkel javít. Fontos követni, honnan jönnek a hívások, milyen hibákra keresnek rá az emberek, és melyik megkeresésből lesz tényleges munka.Ezzel együtt figyelnie kell az adatok kezelésére is, hiszen a GDPR komoly dolog.

A szakértelmet szintén láthatóvá kell tenni. Az AI általános választ adhat arra, miért nem centrifugál a gép. A konkrét készüléknél már nehezebben dönti el, hogy eltömődött szűrő, hibás szivattyú, elektronikai probléma vagy gazdaságtalan javítás áll-e a háttérben.

Ez már jóval túlmutat azon, használja-e egy kkv az AI-t. A vállalkozásnak egyszerre kell kihasználnia a technológia előnyeit és csökkentenie a Google-től való függését. Új ügyfélszerző vonalakat kell építenie.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo