Dráguló húsfélék és növényi olajok, olcsóbb gabonafélék, cukor és tejtermékek

Enyhén csökkent az élelmiszer-alapanyagárak globális referenciamutatója júniusban, mivel a gabonafélék, a cukor és a tejtermékek áresése ellensúlyozta a növényi olajok és a húsfélék drágulását – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

A növényi olajok ára ezzel szemben 3,8 százalékkal emelkedett májushoz képest. A magasabb pálma- és repceolaj-jegyzések – amelyeket az erősebb bioüzemanyag-kereslet és a nagyjából stabil napraforgóolaj-árak támasztottak alá – könnyedén ellensúlyozták az alacsonyabb szójaolaj árakat.

A húsfélék árindexe 0,5 százalékkal erősödött, mellyel új rekordot döntött. A baromfihús nemzetközi ára emelkedett, részben a korábbi túlkínálatra adott termeléskiigazítások nyomán átmenetileg szűkösebb belföldi kínálat miatt, míg a sertés- és marhahúsárak csökkentek.

A FAO tejtermékekre vonatkozó árindexe 1,5 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, tükrözve a sovány tejpor, a teljes tejpor és a vaj alacsonyabb árát, valamint a nemzetközi sajtárak tizenegyedik egymást követő havi csökkenését, mivel az exportkínálat továbbra is meghaladta a globális importkeresletet.

A cukor nemzetközi jegyzése 5,7 százalékkal esett májushoz képest, amit a brazíliai alacsonyabb etanolár és a brazil real árfolyamának gyengülése vezérelt. Az El Niño indiai és thaiföldi cukortermelésre gyakorolt esetleges hatásával kapcsolatos folyamatos aggodalmak mérsékelték a nemzetközi cukorárak összesített csökkenését.

Kedvezőek terméskilátások, némi bizonytalansággal az El Niño miatt

Az új Gabonakészletek és -igények gyorsjelentés szerint, amelyet szintén pénteken tett közzé a FAO, a globális gabonatermelés az eddig mért második legmagasabb szintjét érheti el, és csak 1,9 százalékkal marad el a tavalyi rekordtól.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo