Díjazták a családbarátokat

Ötven cég pályázott az idén hetedik alkalommal meghirdetett Családbarát Munkahely díjat. A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által négy kategóriában kiosztott elismerésért az ország minden tájáról pályáztak, a költségvetési- és a versenyszféra 60-40 százalék arányban képviseltette magát.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A Minisztérium ezzel az évente meghirdetésre kerülő pályázattal igyekszik bemutatni azokat a jó példákat, melyekkel a díjazott cégek a vállalati alkalmazottakat próbálják segíteni a munka és a családi élet összehangolásában.

A pályázat résztvevői tevékenységük és méretük alapján is sokfélék voltak: jelentkeztek néhány fős kisvállalkozások és 2600 főt foglalkoztató nagyvállalat is, a költségvetési szervezetek között pedig egészségügyi- és gyermekintézmények, polgármesteri hivatalok, rendvédelmi szervek és közigazgatási hivatal is.

Díjazottak
Kategória - Kisvállalatok
Cím: Hacona Csomagolástechnológia Kft., Budapest
Oklevél: M.E.Trial Masters Kft., Budapest

II. Kategória -Középvállalatok
Cím: GfK Hungária Piackutató Kft., Budapest
Oklevél: Lukács & Tamás Autókereskedelmi és Szolgáltató Kft., Vác
Oklevél: Pata József Gépipari Kft., Fajsz

III. Kategória -Nagyvállalatok
Cím: Alcoa-Köfém Kft., Székesfehérvár
Cím: Masterfoods Magyarország Gyártó Kft., Csongrád-Bokros
Oklevél: dm-drogerie markt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Törökbálint
Oklevél: Észak-zalai Víz- és Csatornamű ZRt., Zalaegerszeg

IV. Kategória - Költségvetési szervek
Cím: Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, Pécs
Cím: Heves Megyei Önkormányzat Markhot Ferenc Kórház - Rendelőintézet, Eger
Oklevél: Egyesített Bölcsődei Intézmény, Szombathely
A családbarát munkahelyek elbírálásakor az egyik fontos tényező a munkaidő rugalmas kezelése volt. A beküldött pályázatokból kiderült, hogy a rugalmas- vagy részmunkaidőt, a távmunkát elsősorban a nők és azon belül is leginkább a kisgyermekes anyák és az ápolást végzők veszik igénybe.

További szempont volt a válogatásnál, hogy milyen módon oldják meg a cégek a szakmai továbbképzéseket. A tárca szerint a családbarát szemlélet ebben a tekintetben azt jelenti, hogy a családos munkavállalónak nem kell elszakadnia családjától, mert munkaidőben történik a képzés, vagy munkaidőn kívül szervezik, de családi programokkal van összekötve.

A munkakörülmények javítása kapcsán a pályázatok elbírálói azt tapasztalták, hogy számos cég rendelkezik egészség-megőrzési stratégiával, s néhány vállalat az egészséges munkahely megteremtésében és a foglalkozás-egészségügy magas szinten való alkalmazásában példamutató munkát végez.

A tárca szerint a program azt bizonyítja, hogy a családbarát intézkedések bevezetése része lehet a szervezet fejlesztésének, a versenyképesség megtartásának és növelésének. A beérkezett pályázatok alapján a díj meghirdetői azt tapasztalták, hogy bár egyre több munkáltató kezd családbarát intézkedések bevezetésébe, de még mindig kevés a családi szempontokat is figyelembe vevő cégek száma.

Ebben az évben a Minisztérium egy új pályázattal is segíti a munka és a magánélet összeegyeztetését. A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett, "a családi élet és a munkahelyi kötelezettségek összehangolásának elősegítése" című program célja, hogy szakértői tanácsadással, szolgáltatások nyújtásával segítse a vállalkozások, költségvetési intézmények és non-profit szervezetek számára a családbarát intézkedések bevezetését. A nyertes pályázó nem részesül közvetlen pénzbeli támogatásban, hanem jogosulttá válik az előzetesen kiválasztott szakértő tanácsadók szolgáltatásainak igénybevételére. A pályázóknak vállalniuk kell a tanácsadókkal való együttműködéshez szükséges humánerőforrás biztosítását, a kialakított intézkedések bevezetését.

A családi és munkahelyi
kötelezettségek összeegyeztetésében próbál segíteni a néhány hónapja működő Jól-Lét Közhasznú Alapítvány, melyet alapítói az "Első Hazai Anyabarát Munkaközvetítő és Tanácsadó Műhely" néven indítottak. Céljuk, hogy a speciális igényekhez alkalmazkodó állásközvetítéssel és karrrier-tanácsadással a rugalmas és részmunkaidős foglalkoztatást népszerűsítsék. A szervezet vezetője Keveházi Katalin elmondta, hogy eddig közel száz céget kerestek meg, akik közül jelenleg 30- 50 céggel van kapcsolatuk. Mostanáig tíznél kevesebb családos nőnek sikerült munkát találnia az alapítványon keresztül. A vezető szerint a cégek reakciója pozitív az alapítvány megkeresésére, a vállalatok nyitottak a javaslatokra, de azért van még tennivaló: egyelőre az is eredménynek számít, ha egy-egy cégnél azt elérik, hogy nincs a családos nőkkel szembeni diszkriminációra példa (például új alkalmazottak kiválasztásánál), és ha a szerződésben foglalt munkaidőn kívül nem kötelező túlórát vállalni. Az alapítvány a közeljövőben készül - egy uniós projekt keretében - intenzívebben együttműködni cégekkkel, s a tervek szerint a foglalkoztatási szerkezetet érintő változtatások is szóba kerülnek majd.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo