Dagad a lakossági hitelpiac

Meredek emelkedőn maradt a lakossági hitelpiac, mind a személyi kölcsönök, mind a lakáshitelek piacán nagy a kereslet - derül ki a BankRáció.hu összeállításából, amely a saját és a jegybanki adatokon alapul.

A hivatalos számok szerint az év első két hónapjában a bankok összesen 57,57 milliárd forint értékben helyeztek ki személyi kölcsönöket, ez pedig az egy évvel korábbi szinthez képest 72 százalékos emelkedést jelent, 2016 első két hónapjához képest pedig másfélszeres bővülésnek felel meg.

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, a hitelfelvevők a személyi kölcsönöket tartós fogyasztási cikkek vásárlására, lakásfelújításra vagy éppen autóvásárlásra fordítják. Szerinte a személyi kölcsönök iránti kereslet többek között a nettó reálbérek növekedésének és az alacsony kamatoknak köszönhető. A személyi kölcsönök átlagos piaci kamata ugyanis februárban alig haladta meg a 14 százalékot, ami több mint 1 százalékpontos csökkenést jelent éves szinten. “Bár a piaci átlagkamatok még 10 százalék felett vannak, az ügyfelekért folyó versenynek köszönhetően sok banknak van bőven 10 százalék alatti kamattal vagy teljes hiteldíjmutatóval elérhető személyi kölcsöne” - tette hozzá a szakember. A BankRáció.hu összeállítása szerint például április elején a 1,5 millió forintos 5 éves futamidejű személyi kölcsönök között a legolcsóbbak 7-8 százalékos thm-mel is elérhetőek voltak, különböző feltételek, például 250 ezer forintos nettó jövedelem teljesítése esetén. A bankok közötti verseny miatt egyébként is rendkívül gyorsan változnak a banki ajánlatok, ezért hitelfelvétel előtt érdemes alaposan körülnézni a piacon az olcsóbb hitel érdekében.

Túl a 100 milliárdon a lakáshitelpiac

A BankRáció.hu összeállításából kiderül az is, hogy a személyi kölcsönök mellett a lakáshitelpiac is tempós növekedéssel nyitotta az évet. Az év első két hónapjában több mint 109 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést a bankok, ami 38 százalékos emelkedést jelent 2017 január-februárjához képest. Trencsán Erika a lakáshitelpiaci trendekről elmondta, hogy az új lakáshiteleknél túlsúlyban vannak a több évre fix törlesztőrészletet garantáló, ezáltal kiszámítható kiadást jelentő konstrukciók. “Az év első két hónapjában folyósított lakáshiteleknél a több évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek aránya megközelítette a 70 százalékot. Ez pedig arra utal, hogy a hitelfelvevők biztonságra törekednek” - tette hozzá a szakember.

A BankRáció.hu szakértői arra számítanak, hogy a lakossági hitelezésben folytatódik a növekedés az év hátralévő részében, és a lakáshiteleknél a több évre vagy akár a teljes futamidőre fix törlesztőrészletet biztosító konstrukcióké lesz a főszerep.

 

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo