Csökkent a külkereskedelmi forgalom

2002 első negyedévében a kivitel értéke — előzetes adatok szerint — 2112 milliárd forintot, míg a behozatalé 2319 milliárd forintot tett ki. Az export értéke 3, az importé pedig 4%-kal alacsonyabb a 2001. év azonos időszakához képest.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A külkereskedelmi mérleg hiánya 207 milliárd forint, amely 53 milliárd forinttal kedvezőbb a tavalyi év első negyedévében regisztrált adat-nál.A forgalom alakulásának megítélésénél figyelembe kell venni, hogy Magyarország külkereskedelmi forgalma túlnyomórészt euróban bonyolódik le (exportban kb. négyötöd részben, importban mintegy háromnegyed részben); emellett a dollár bír még számottevő jelentőséggel (rendre 20, ill. 13% a vizsgált időszakban). A forint árfolyama a külkereskedelmi valutakosárban mérve 7%-kal erősödött egy év alatt, azon belül az euróhoz képest 8, míg a dollárhoz képest 3%-kal értékelődött fel valutánk. Ez az eurónak a dollárhoz képest mintegy 5%-os leértékelődése mellett történt, s e keresztárfolyam-változásoknak tud-ható be, hogy a dollárban mért adatok a forgalom stagnálását, ill. kismértékű csökkenését jelzik, míg euróban növekedés adódik.

Az áruforgalom alakulása tendenciájának megítélését nehezíti, hogy ezen közzététel időpontjában a vo-lumenszámításokhoz szükséges egységértékindexek még nem készültek el. A Kombinált Nómenklatúra 2002. évi nagymértékű változásával összefüggésben felmerült bázishomogenizálási többletmunkák miatt (közel ezer nómenklatúra tétel megfeleltetését kellett elvégezni) az első negyedéves forgalom volumen-folyamatait bemutató kiadványunk előreláthatólag a 20. hét folyamán jelenik meg.

A forgalom értéke a kivitelben — itt és a továbbiakban folyó áron, forintban számolva — az élelmiszerek, italok és dohány, valamint a feldolgozott termékek esetében egyaránt 7%-kal nőtt, a gépkivitel
ugyanilyen mértékben csökkent, míg a viszonylag kis részarányú nyersanyagok és energiahordozók exportja erőteljesen (12, ill. 24%-kal) visszaesett. Az árufőcsoportok közül egyedül az élelmiszerek, italok és dohányytermékek behozatalára fordítottunk többet (7%-kal), míg a többi árufőcsoport importjának értéke 4-6%-kal marad el az előző évitől. A gépek és szállítóeszközök beszerzésére összességében 4%-kal fordítottunk kevesebbet. A kereskedelmi mérleg javulása döntően a feldolgozott termékek, illetve a gépek és szállítóeszközök árufőcsoport ellentétes irányú egyenlegváltozásából tevődik össze.

A fejlett országokba 1760 milliárd forintért, a megelőző évinél 3%-kal kisebb értékben exportáltunk, míg a behozatal értéke a 11%-os csökkenés mellett 1541 milliárd forintot tesz ki. Legfontosabb kereske-delmi partnerünkkel, Németországgal a behozatal értéke — a kivitel stagnálása mellett — kilencedével csökkent. A közép- és kelet-európai országcsoporttal folytatott kereskedelem értéke mindkét irányban csökkenést mutat, de mivel a behozatal csökkenésének üteme (7%) ezen országcsoport esetében is meg-haladja a kivitelét (4%), ezért a passzívum 16 milliárd forinttal alacsonyabb az előző évinél. A fejlődő országokkal folytatott kereskedelemben a kivitel 28, a behozatal 35%-kal bővült, aminek következtében egyenlegünk tovább romlott, és 330 milliárd forint passzívumot mutat. Az országcsoport részesedése behozatalunkban 5 százalékponttal, 18%-ra emelkedett, elsősorban a fejlett országok rovására.
A kereskedelmi mérlegünk javulása a fejlett országokkal, illetve a közép- és kelet-európai országokkal folytatott kereskedelem egyenlegének együttesen mért 142 milliárd forintos javulásából, illetve a fejlődő országokkal lebonyolított kereskedelem mérlegének 89 milliárd forintos romlásából tevődik össze.


Véleményvezér

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.
Ingyen lehet utazni a Békemenetre

Ingyen lehet utazni a Békemenetre 

Vajon ki fizeti a Békemenetet?
Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban

Magyar fiatal halt meg az ukrajnai háborúban 

A „Nemo” hívójelű fiatal magyar önkéntes volt.
Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra

Jön az orosz hadiadó, nincs pénz a háborúra 

Trump most Ukrajnára koncentrál majd.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo