Csődbe ment a koronavírus miatt egy légitársaság

Csődbe ment a legnagyobb brit regionális légitársaság, a Flybe. A cég csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszünteti működését, és összes járatát törölte.

A Flybe évek óta pénzügyi nehézségekkel küszködött, és már januárban is a csőd szélén állt, de akkor egy befektetői csoport - amelynek élén a Virgin vállalatcsoport légitársasága, a résztulajdonos Virgin Atlantic állt - egy tőkeinjekcióval időlegesen megmentette.

A légitársaság utasforgalma azonban a koronavírus-járvány terjedése miatt az elmúlt hetekben meredeken visszaesett. A vezérigazgató, Mark Anderson csütörtök reggeli közleményében bejelentette, hogy a cég „jelentős finanszírozási problémákkal” került szembe, és ezeket csak tetézte a koronavírus-járvány, amely alig néhány nap alatt komoly hatást gyakorolt a keresletre.

A Flybe központja a délnyugat-angliai Exeter repülőterén volt, és a légitársaság járatainak nagy többsége regionális nagy-britanniai repülőterekre közlekedett, bár gépei néhány kontinentális európai városba is jártak.

A társaság a regionális belföldi brit légiközlekedés gerincét alkotta; a dél-angliai Southampton repülőterén például a forgalom 95 százalékát a Flybe bonyolította le. Számos regionális brit repülőtéren így valójában nincsenek alternatív átfoglalási lehetőségek.

A brit kormány csütörtöki közleményében kérte a távolsági járatokat működtető brit busztársaságokat, hogy további intézkedésig fogadják el a Flybe törölt járataira szóló menetjegyeket.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo