Brutális, közel húsz százalékos emelkedés várható az építőipari árakban

Az építőipar 1-2 éve megtorpanó fázisban van, az idei év második felére azonban szakemberek az iparág fellendülését jósolják, ami nem csak egy közel húsz százalékos emelkedést jelenthet az árakban, de jó eséllyel szakemberhiánnyal is szembe kell néznie az építtetőknek. A Budapest környéki agglomerációban már most nehéz ár-érték arányban megfelelő ingatlanhoz jutni, hamarosan azonban szinte lehetetlen lesz.

„Az agglomeráció bizonyos területein közmű-korlátozás van és több helyütt építési tilalmat is bevezettek már. A települések túl vannak terhelve, a beruházók pedig egyre kevesebb helyen tervezhetnek építkezéseket, hisz leginkább az ikerházak vagy társasházi lakások építése éri meg a befektetést, annyira felmentek a telekárak. Gondoljunk csak bele, egy telek 31-40 millió forintnál kezdődik, míg mondjuk Vácott egy új építésű minden igénynek megfelelő, energetikailag korszerű, modern, élhető terekkel rendelkező 77 négyzetméteres háromszobás lakást már megkaphatunk 70-72 millió forintért kulcsrakészen." - tette hozzá Virág Gergő, aki szerint Vác és az ott létesülő új társasházak és lakások az egyike annak a kevés beruházásnak, amely az agglomerációban kedvező lehetőség lehet nem csak a beruházó, de a lakásvásárlók számára is.

„Vásárláskor nagyon érdemes aprólékosan megnézni a hirdetéseket, hiszen sok helyen a bruttó-nettó területtel „játszanak", és ez jócskán tudja árnyalni a négyzetméter árakat. A 850-900 ezres bruttó négyzetméter ár már nagyon kedvezőnek számít, hisz az agglomerációban az egymilliós négyzetméter árak mondhatóak általánosnak." - tette hozzá.

Nem véletlen, hogy az agglomeráció határai egyre tolódnak, hisz sokan csak messzebb tudnak olyan ingatlanhoz jutni, ami ár-értékben megfelel az igényeiknek, így például Aporka, Adony, Berkenye, Verőce már lassacskán az agglomerációhoz tartoznak. Az Észak-pesti agglomeráció meghatározó ingatlanfejlesztési cége, az Imperial Holding legújabb váci beruházása azonban még olyan lehetőségeket kínál az új otthont keresőknek, amellyel nem kell kompromisszumot kötnie a vásárlóknak. A cég számos társasházi és lakóparki projektet tudhat maga mögött Vácott is, most pedig egy újabb, nagy volumenű beruházással járulnak hozzá a város fejlődéséhez.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo