Brexit-híd a csalagút mellé?

Híd építését javasolja a La Manche csatorna felett Boris Johnson. London polgármestere szerint azért van szükség a “csalagút” után hídra is Nagy-Britannia és Franciaország között, hogy a Brexit után ne gyengüljenek a gazdasági kapcsolatok.

Johnson Theresa May kormányfő kíséretében vett részt a héten az Emanuel Macron francia elnökkel tartott csúcstalálkozón. A szélsőséges magatartásáról és ötleteiről ismert londoni polgármester korábban azt javasolta, hogy építsenek második alagutat a csatorna alatt országa és a kontinens között, de azután elvetette ezt a lehetőséget, mondván: ha a japánok tudnak korszerű technikájukkal ilyen hosszú hidakat építeni, akkor ezt a britek is meg tudnak alkotni egy 35 km-es hidat.

London polgármestere, Kép: Guardian

A találkozó után Johnson arról tweetelt, hogy megállapodtak a franciákkal: közös szakértői testületet állítanak fel, amely vizsgálja, milyen nagy projekteket tudnának közösen megvalósítani. “Gazdasági sikerünk a jó infrastruktúrán és a jó összeköttetésén múlik - tekintsük a csalagutat csak első lépésnek ezen az úton”, írta a polgármester.

Brexit: úgy lépnének ki a britek, hogy maradnának
Teljes körű hozzáférést kellene biztosítania az Európai Uniónak a belső piachoz a közösségből távozó Nagy-Britanniának az uniós tagság megszüntetése (Brexit) és az új viszonyrendszer kialakítása közötti átmeneti időre - vetette fel a Brexit-tárgyalásokért felelős brit miniszter és a pénzügyi tárca vezetője.
A brit sajtó az üggyel kapcsolatban emlékeztet Boris Johnson korábbi, sikeresnek nem mondható kezdeményezéseire. Hatvan millió euróból építették az Emirates légitársasággal kábeles kabin-pályát, amely azonban nem megfelelően kihasznált. Túl költségesként elvetették ötletét, hogy töltsék fel a Temze torkolatát és az ott létrehozott “Boris-szigeten” hozzák létre London új repülőterét. Ugyancsak kudarcot vallott azzal a kezdeményezésével, hogy “kert-hidat” építsenek a folyón a brit főváros nyugati részén. (Forrás: Guardian).

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo