Beköltöztek a magyarok az IKEA-ba

Az Ingka Csoport bejelentette, hogy az IKEA kiskereskedelmi forgalma elérte a 39 milliárd eurót.  Az eladott mennyiség 1,6 százalékkal, az áruházak és az online látogatások száma pedig 1,3 százalékkal, illetve 4,6 százalékkal nőtt. A fő prioritás az alacsony árak megtartása volt, ami 1,6 százalékos bevételcsökkenéshez vezetett az előző évhez képest (39,6 milliárd euró a 2024-es pénzügyi évben).

A gazdasági és kereskedelmi bizonytalanságok, az ellátási lánc fennakadásai, a megélhetési költségek emelkedése és a fogyasztói bizalom gyengülése ellenére az IKEA továbbra is arra összpontosított, hogy megfizethető maradjon az emberek számára, és javítsa a vásárlói élményt mind a fizikai, mind a digitális térben.

A vevőket minden áron meg akarják tartani
A vevőket minden áron meg akarják tartani
Fotó: DepositPhotos.com
„Az elmúlt évben képesek voltunk kezelni a kihívásokat, és a lehetőségeket kihasználva az élre álltunk, miközben folyamatosan az a célunk lebegett a szemünk előtt, hogy szebb hétköznapokat teremtsünk az emberek többsége számára. Többet adtunk el több vásárlónak, elsősorban az elmúlt évben végrehajtott árcsökkentésnek köszönhetően” – nyilatkozta Jesper Brodin, az IKEA és az Ingka Csoport vezérigazgatója. „Ígéretet tettünk, hogy mindig az emberek többsége oldalán állunk, és segítünk nekik megvalósítani az otthoni életükkel kapcsolatos elképzeléseiket és igényeiket. Büszke vagyok arra, ahogyan az IKEA közösség az elmúlt évet menedzselte, majd lendületesen elindította az aktuális évet.”

Az Ingka Csoport továbbra is befektetett abba, hogy hozzáférhetőbbé váljon az emberek számára – új áruházakkal és tervezőstúdiókkal, valamint digitális csatornákkal. A kiskereskedő világszerte 54 új szervezeti egységet nyitott, köztük a londoni Oxford Streeten, az indiai Delhiben, valamint az eddigi egyik legnagyobb beruházását hajtotta végre Kínában, Sanghaj belvárosában, egy nagy, vegyes felhasználású szervezeti egység formájában. Az új áruházformátum első verzióit jelenleg az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Lengyelország városaiban tesztelik. Ez az áruház több ezer lakberendezési terméket, valamint élelmiszert és tervezési szolgáltatást is kínál, a kialakítása során pedig figyeltek arra is, hogy gyorsabb és egyszerűbb vásárlási élményt nyújtson, és az emberek lakóhelyéhez közelebb helyezkedjen el.

Véleményvezér

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.
Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban

Robert Fico előzni igyekszik Orbán Viktort Washingtonban 

Nagy váltás Romániában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo