Befékezett a brit gazdaság

A brit statisztikai hivatal (ONS) első becslése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 0,1 százalékkal nőtt a július és szeptember közötti időszakban az előző negyedévvel összevetve.

A második negyedévben 0,5 százalékos növekedést mértek Nagy-Britanniában – az euróövezeten kívüli legnagyobb európai gazdaságban –, és az elemzői előrejelzések 0,3 százalék körüli GDP-bővülést valószínűsítettek a harmadik negyedévre.

Leszálló ágban a brit gazdaság
Leszálló ágban a brit gazdaság
Fotó: Pixabay
Az ONS adatismertetéséből kiderül az is, hogy szeptemberben 0,1 százalékkal csökkent a brit gazdaság teljesítménye havi összevetésben.

Ez azt jelenti, hogy a harmadik negyedév három hónapja közül kettőben vagy nem nőtt, vagy visszaesett a brit hazai össztermék, mivel júliusban stagnált a brit gazdaság, és csak augusztusban mértek 0,2 százalékos havi növekedést.

A vártnál gyengébb harmadik negyedévi növekedési lendület egyik fő oka a statisztikai hivatal adatai alapján a brit GDP 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor bővülési ütemének meredek lassulása volt. Az ONS ismertetése szerint a szolgáltatási ágazat teljesítménye mindössze 0,1 százalékkal nőtt a szeptemberrel zárult három hónapban a második negyedévi 0,6 százalékos növekedés után.

A feldolgozóipar 0,2 százalékkal nőtt, de a termelőszektor egészének kibocsátási volumene így is 0,2 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben a második negyedévi 0,3 százalékos visszaesés után.

A brit gazdaság legújabb aktivitási mérőszámai a negyedik negyedévre sem adnak okot derűlátásra.

Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) felmérése szerint a brit feldolgozóipar és a szolgáltatási ágazat szezonálisan kiigazított kompozit beszerzésimenedzser-indexe (BMI) 51,8-ra esett vissza októberben a szeptemberi 52,6-ról.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo