Európa legnagyobb távközlési cége, a Deutsche Telekom arról számolt be, hogy profitja 80 százalékkal zuhant az év első negyedében – írja a Bloomberg. A vállalat nettó bevétele 169 millióra apadt, az egy évvel korábbi 853 millió euróról. Mindeközben az eladások valamelyest bővültek. A cég közlése alapján 14 milliárd euró volt az értékesítés volumene, amely 400 millióval haladja meg az előző év hasonló adatát.
Mindeközben a DT 148 millió eurót öl a DaimlerChryserrel közös vállalatába, amely célja egy elektronikus vámbeszedő-rendszer kidolgozása. A befektetés tovább apasztja majd a második negyedévi bevételeket. A beruházás második ütemére már korábban sort kellett volna a cégnek kerítenie, ám technikai gondok merültek fel. A rendszerbe a DT korábban már 446 millió eurót ölt, a szakemberek 2006-ra tervezik az éles üzem beindítását. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a vezetéknélküli piacon sem.
A T-Mobile az első negyedévben 8,3 millió új előfizetővel gyarapodott. A világ negyedik legnagyobb mobilszolgáltató előfizetőinek tábora ezzel 63,4 millióra nőtt világszerte. Ugyanakkor az egy főre jutó költés Nyugat-Európában 43 százalékkal marad alatta az amerikai felhasználók hasonló adatának. Az Amerikai Egyesült Államokban egyébként 1,2 millióval növelte előfizetőit a T-Mobile. Ez éppen négyszerese a Németországban tapasztalható bővülésnek. Az adatok kapcsán a DT ügyvezetője, Kai-Uwe Ricke arról szólt, hogy a mobil üzletág igen erősen függ a gazdasági környezettől, amely Németországban most nem túl kedvező.
Mindeközben a legnagyobb spanyol szolgáltató, a Telefonica arról számolt be, hogy az első negyedévi profitja 2,7 százalékkal nőtt. A növekedés motorját a latin-amerikai előfizetők adják: a felhasználók több mint fele innen kerül ki. A cég nettó bevétele 558,2 millió euróra nőtt, az egy évvel korábbi 543,4 millióról. Ez az adat tartalmazza azt a 185,7 milliós növekményt, amelyet átszervezésekkel és elbocsátásokkal ért el a Telefonica. Az eladások 7,7 százalékkal bővültek, értékben pedig elérték a 6,96 milliárd eurót. A mobilüzletág bevételei átlagban 20 százalékkal bővültek, és meghaladták a 2,6 milliárd eurót.
A Mobilcom nevű német mobilszolgáltató ugyanebben az időszakban viszont megsokszorozta nettó bevételét. Az egy évvel korábbi 500 ezer euróról 16,1 millió euróra bővült a cég forgalma. Az eladások értéken nem nőttek ennyire hatványozottan. Az első negyedévben 467,7 millió euróért adott el a vállalat szolgáltatást. Előfizetőinek száma 423 ezerrel bővült ebben a periódusban. A Telewest Communications, egy brit kábeltévé cég viszont bevételei csökkenéséről számolt be.
A vállalat nettó árbevétele 36 millió fonttal apadt az egy évvel korábbi 187 millió fonthoz képest. A Telewest ezért most azt tervezi, hogy kapcsolt szolgáltatások (internet, telefon és kábeltévé) értékesítésével próbál kilábalni a gödörből. A vállalatnak május közepén 498 ezer felhasználója volt, 71 százalékuk vett igénybe legalább kettőt a cég szolgáltatásai közül. A cég szélessávú Internet előfizetőinek száma 51 ezerre tehető.
Bajban van a Deutsche Telekom
Európa legnagyobb telefoncégének profitja 80 százalékkal zuhant az év első negyedében, tavalyhoz képest. Hasonlóképpen bajban van a T-Mobile is. Az európai bővülés ugyanis jóval alatta marad az USÁ-ban tapasztalhatónak. Mindeközben a Telefonica, és a Mobilcom mutatói szárnyalnak. A Telewest nevű kábeltévé társaság is árbevételének csökkenéséről számolt be.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.