Európa több jogállamában - így például Németországban - a munkavállalók betegszabadságuk idejére a fizetésük száz százalékára jogosultak, de másutt is csak tíz-húsz százalékkal csökken a jövedelmük. Az egészségbiztosítási rendszer adta lehetőségekkel gyakran maguk a munkáltatók is visszaélnek: mivel a táppénzeket a központi költségvetés fizeti, előfordul, hogy egyes - megrendelésekben szegényebb - időszakokban "kényszer-betegállományba" küldik dolgozóik egy részét, avagy - ilyen is előfordult már - akár valamennyiüket. Egy berlini kutatás eredményei szerint a szúrópróbaszerűen ellenőrzött 65 ezer "beteg" 53 százaléka egészségesnek bizonyult. Sőt, egyes európai kormányokról az is kiderült, hogy a betegállományban és munkaképtelen státusba helyezett emberek számának mesterséges növelésével igyekeznek csökkenteni a munkanélküliek statisztikai arányát. Angliában például a munkaképes korú felnőttek 7,5 százaléka élvezi a munkaképtelen státusszal járó folyamatos szociális juttatásokat.

Mi a helyzet ezzel szemben Magyarországon, az uniós csatlakozási szerződés aláírásának időpontjában? Annyira féltik az emberek alkalmazottként a munkahelyüket, hogy amíg csak mozdulni képesek, nem maradnak otthon. Illetve ha mégis muszáj, inkább szabadságot vesznek ki vagy “csúsztatnak”, de semmiképpen nem terhelik a munkaadójukat a táppénzzel járó plusz költségekkel. Hiszen 1996-ban tizenöt napra növekedett az az időszak, ami alatt a táppénzt a munkáltató köteles kifizetni azt a dolgozójának, és csak ezután lép be a társadalombiztosítás; ráadásul még azután is úgy, hogy a táppénzkiadások harmada a munkáltatót terheli. Márpedig ilyen feltételek mellett legyen a munkatárs bármilyen jó szakember, ha gyakran betegeskedik, előbb-utóbb – teljesen érthetően – elküldik. Mindezt tökéletes igazolják a KSH adatai: míg 1990-ben naponta átlagosan 272 ezren voltak táppénzen, addig 201-ben már csak 117 ezren, azaz 6 százalékról 3,4 százalékra csökkent az arányuk a táppénzre jogosultak számához viszonyítva. És míg 1990-ben 99,4 millió napot töltöttünk összesen táppénzen, 2001-ben már cak 42, 6 milliót, tehát egy jogosultra a rendszerváltáskori 21,9 napról 12,2 nap jutott egész évben. Eközben viszont táppénzes napra jutó kiadások a 245 forintról 1508 forintra emelkedtek.

Változik-e ez a csatlakozással? Az Európai Unió a szociális ellátások terén nem határoz meg egységes követelményeket, arra a munkavállalóra, aki a közösség egy másik országában dolgozik, általában a munkahelye szerinti tagállam jogszabályai vonatkoznak, vagyis ott kell biztosítást fizetnie és ott válik jogosulttá az ellátásokra is. Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium tájékoztatója szerint a szociális biztonsági rendszerek alakítása, finanszírozása és működtetése nemzeti hatáskörben van. Amennyiben egy uniós polgár hosszabb ideig egy másik tagállamban él, a betegséggel, anyasággal, gyermekneveléssel, rokkantsággal, öregséggel, munkanélküliséggel és elhalálozással kapcsolatban, illetve a foglalkoztatási baleset esetén ugyanazok az ellátások járnak neki, mint a fogadó ország állampolgárainak. Ez a szabály nem vonatkozik viszont azokra, akiket munkáltatójuk küld egy másik országba dolgozni. A magyar kiküldöttek így Magyarországon maradnak biztosítottak, mintha továbbra is itt dolgoznának, azonban a munkavégzés helyén is igénybe vehetik az egészségügyi ellátásokat. Amikor egy külföldön munkát vállaló a családtagjait is magával viszi, akkor az egészségügyi és a családtámogatási ellátások az eltartott rokonoknak is járnak.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Munkavállalás az Európai Unióban című kiadványából kiderül: a külföldi szociális intézmény köteles tájékoztatást nyújtani az ellátási formákról, valamint a meghozott döntéseivel kapcsolatos felülvizsgálati és fellebbezési lehetőségekről. A külföldi munkavállaló betegsége esetén pénzbeli és természetbeni ellátásra is jogosult, azaz táppénzre és orvosi ellátásra egyaránt számíthat. A pénzbeli betegségi ellátásokat a biztosítás szerinti ország előírásai alapján nyújtják, tehát független attól, hogy a biztosított éppen melyik országban él vagy tartózkodik. Amennyiben a jogosultság előzetes biztosítási időhöz kötött, akkor a többi EU-tagállamban megszerzett biztosítási időket is figyelembe veszik.Az ellátás összege és folyósításának időtartama teljes mértékben a biztosítás szerinti ország törvényeitől függ. Az orvosi és fogászati ellátásra, gyógyszertámogatásra, kórházi és műtéti kezelésre a lakóhely vagy a tartózkodási hely szerint jogosult a munkavállaló, ugyanúgy, mintha abban az országban lenne biztosított. Ennek költségeit a biztosítás szerinti ország fedezi. Ha valaki nem abban az országban él, ahol biztosított, be kell jelentkeznie a lakóhelye szerinti egészségbiztosítási intézménynél. Ehhez különböző nyomtatványokat kell kitöltenie. Más-más nyomtatványokat kell kitölteni a foglalkoztatott és önfoglalkoztató embereknek, valamint a velük egy országban élő családtagoknak, a más országban élő családtagoknak, illetve a nyugdíjasoknak.

A munkahelyi balesetek vagy foglalkoztatási betegségek esetén járó pénzbeli ellátásokra hasonló rendelkezések vonatkoznak, mint a betegségi ellátásokra, azaz mindig a biztosítás szerinti ország törvényei alapján folyósítják azokat, függetlenül attól, hogy a biztosított éppen melyik országban él vagy tartózkodik. Ha valakit a munkahelyén baleset ér, vagy foglalkoztatási balesetben szenved, minden esetben a lakóhelye szerinti országban érvényes természetbeni ellátásra jogosult.

Ha valaki határ menti munkavállaló - azaz munkáját nem a lakóhelye szerinti EU-tagállamban végzi, de hetente legalább egyszer hazajár - dönthet úgy, hogy a természetbeni ellátásokat a biztosítás szerinti országtól, és nem a lakóhelye szerinti államtól kéri.

Az Európai Unió 15 tagállamában alapvetően különböző rokkantsági ellátási rendszerek vannak érvényben. Ezek egy részében az öregségi nyugdíjhoz hasonlóan számítják a rokkantsági nyugdíjat. Bizonyos országokban azonban a fizetendő összeg nem függ a biztosítási időszak hosszától. Ha valaki egy országtól rokkantsági nyugdíjra jogosult, de másik országban él, akkor a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti ország intézményei bizonyos ellenőrzési és orvosi vizsgálatot írhatnak elő. Azok számára, akik a rokkantsági ellátásra való jogosulttá válás előtt több mint egy országban voltak biztosítottak, az egyes országok külön nyugdíjakat folyósítanak. Ezek összege az adott országban letöltött biztosítási idő hosszától függ. Külföldi munkavállalók esetében az uniós országokban biztosítottak számára halálozás esetén a házastársak számára özvegyi nyugdíj, a gyermekek számára pedig árvaellátás jár. Ha valaki kettő, vagy több tagállamban biztosított, akkor árvái a legmagasabb összegű ellátást biztosító államtól jogosultak ellátást kapni. Halál esetén az az ország folyósít segélyt, amelyben az elhunyt a halála napján biztosítva volt.

A külföldön elhelyezkedők munkanélkülivé is válhatnak, a legtöbb tagállamban azonban a magas munkanélküliségi arány miatt a vonatkozó rendelkezések meglehetősen szigorúak. Az alapelv az, hogy egy adott személyre ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak az illetékes tagállamban, mint az ország állampolgáraira. A munkanélküliek ellátása nem független attól, hogy a jogosult melyik országban él, külföldön ugyanis csak addig jár, amíg a munkavállaló munkát keres. Ezekben az eseteken a külföldinek számos kötelezettsége van: munkája elvesztése után legalább négy héten keresztül a munkanélküli ellátást fizető ország foglalkoztatási hivatalának rendelkezésére kell állnia. Az országok ezzel a megoldással ösztönzik a munkanélkülit arra, hogy előbb helyben keressen munkát, és csak később nézzen szét más országban. Ha a munkavállaló ezt követően elhagyná az országot, indulása előtt hét napon belül be kell jelentkeznie a foglalkoztatási hivatalnál. A tagállam törvényeinek betartása mellett a munkanélküli három hónapon át lesz jogosult munkanélküli ellátásra. Ha ez alatt nem sikerül munkát találnia, további ellátást akkor kaphat az uniós polgár, ha a három hónap lejárta előtt visszatér abba az országba, ahol korábban dolgozott.

Családtámogatási ellátást az unió minden országa biztosít munkavállalói számára, a jogosultság meghatározása azonban országonként igen eltérő. Ha a két szülő nem ugyanabban a tagállamban él, akkor az ellátást az kapja, akivel a gyermekek együtt élnek. Ha a másik szülő a lakhelyén magasabb összegű ellátást kapna, akkor a különbözetre igényt tarthat. Sokan csak idénymunkára hagyják el országukat és költöznek át egy másik uniós államba. Idénymunkásnak az számít, aki nyolc hónapnál kevesebb ideig, szezonális jellegű munkát végez. Az idénymunkásoknak ugyanolyan jogaik és kötelezettségeik vannak az EU szociális biztonsági rendeletei értelmében, mint bármely más munkavállalónak. (l. r.)

Forrás: Nemzetközi Hírfigyelő, KSH, MTI

Mit szól hozzá? Ön szokott betegszabadságra menni?