Az oroszok és az ukránok miatt nem dolgozunk szombaton

A miniszterelnök kezdeményezése alapján úgy döntött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hogy január 10-e, szombat mégsem lesz munkanap - közölte a kormányszóvivő szerdán az MTI-vel.

A javaslatot az energiaügyekért felelős miniszter tolmácsolta az OÉT ülésén, amelyen a munkaadói és a munkavállalói oldal is - a takarékosság jegyében - egyetértett a felvetéssel. A miniszterelnök a javaslatát azzal indokolta, hogy a meteorológiai előrejelzések szerint péntek és szombat is az egyik leghidegebb nap lesz ezen a télen, s ez a szokásosnál magasabb gázfelhasználást eredményezhet - tette hozzá.

A kormányszóvivő tájékoztatása szerint az OÉT-en mind a három oldal egyetértett azzal, hogy az orosz-ukrán gázvita miatt kialakult helyzetben ez a döntés szavatolhatja leginkább a gázellátás biztonságát. A szükséges jogalkotási munka már el is indult. Daróczi Dávid tájékoztatása szerint egy pihenőnapon - amilyen az OÉT döntése értelmében január 10-e is lesz - hatmillió köbméterrel kevesebb gáz fogy, mint egy munkanapon. 

Január 10-e helyett - amikor január 2-át dolgoztuk volna le - március 28-án lesz munkanap.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo