Először megkönnyebbülünk
A munka strukturálja az időnket, megszabja életünk kereteit: sokan elveszettnek érzik magukat egy stabil állás nélkül. A munkahely elvesztését követő időszak pozitív jellemzői, mint a leterheltség megszűnése, az idővel való szabad rendelkezés csak azoknál esnek nagyobb súllyal a latba, akik két magasabb szintű pozíció közt "pihennek", és nem kell aggódniuk amiatt, találnak-e állást. Meggyőző portfólióval, szaktudással, széles körű kapcsolati hálóval az ember nem szorong annyira, mint akinek nincs a háta mögött az álláspiacon tőkévé konvertálható szakmai múlt.
Vezető szintű pozícióból kiesni, az álláspiacon ideiglenesen értéktelenné válni viszont sokaknak szinte feldolgozhatatlan élmény. Aki egy komoly állást veszít el, amiatt is aggódhat, hogy a mértékadó szakmai körökben elterjed, hogy kirúgták, és ez nehezen kijavítható csorbát jelent az illető arculatán, megítélésén. Az interjúkon kihagyhatatlan kérdés: miért hagytuk ott előző munkahelyünket? Erre pedig a lehető legrosszabb válasz, amit adhatunk, hogy elküldtek minket.
Komoly feladat, ha önmaguknak kell beosztani saját idejüket. Hiszen arra vagyunk szocializálva, hogy a szülő, a tanár, a tanszékvezető, a főnök, tehát a "rendszer" majd megmondja, mit mikor kell csinálnunk. Egy munkahelyen látjuk, hogy mások hogy straukturálják a napjaikat, egyedül viszont kiesünk a normál élet ritmusából.
A szakértők úgy vélik, aki napi 6-8 órát tölt álláskereséssel, előbb-utóbb általában sikeresen visszatér a munka világába. Egy nemzetközi felmérés azonban kimutatta: a munkanélküliek többsége nem képes napi 1-2 óránál több időt fordítani erre a tevékenységre. Napjuk nagy részét szorongások közt, strukturálatlan tevékenységekkel töltik.
Váláshoz vezethet az állásvesztés
A kutatásokban leírt legfontosabb változás ebben a krízishelyzetben a romló pszichológiai közérzet, a jövővel szembeni reménytelenség, az apátia. Az állástalanság énre gyakorolt hatásai közül a szakember az önbecsülés és az önbizalom hanyatlását emeli ki. A munkanélküli társas kapcsolatai beszűkülnek, és válságba kerül a családi élete. Különösen szomorú, hogy körükben - a hazai felmérések szerint - három és félszerese a válások száma az állásban lévőkhöz képest. A munkanélküliség hetei, hónapjai tehát nemcsak a belső tartás, az önmagunkba vetett hit, hanem az emberi kapcsolatok próbáját is jelentik.
Kétféle személyiségtípus van, és az egyik lényegesen könnyebben boldogul egy ilyen bonyolult és nehéz helyzetben. Az úgynevezett belső kontrollos személy sokkal inkább érzi önmagát sorsa irányítójának, mint a külső kontrollos - az, aki a megoldást általában környezetétől várja -, így jobban is tud alkalmazkodni a körülményekhez. Azt szokták mondani, hogy az az ideális, ha valaki nagyobb részt belső kontrollos, de felismeri azokat a helyzeteket, amelyeket nem tud megváltoztatni, és ekkor külső kontrollt alkalmaz.
