Új trend kibontakozása figyelhető meg az építési piacon. Az állami megbízások látványos visszaszorulása, az elhalasztott fejlesztések, a lekötetlen kapacitások immár nemcsak a nagy cégeket késztetik saját beruházások indítására. A megrendelés nélkül maradt szakipari cégek is kénytelenek önállóan gondoskodni arról, hogy dolgozni tudjanak – mondotta Laki Péter, a csaknem 300 alkalmazottnak munkát adó, Laki Épületszobrász Rt. vezetője, aki saját beruházást indított. A Róbert Károly körúti Laki Kereskedelmi Központ építésével igyekeznek a gondokon segíteni. A 3600 négyzetméteres, hét emeletes komplexum várhatóan az építési-lakberendezési szakma centrumaként működik majd. Iroda-, kiállító és bemutatótermeit az épületszobrászathoz, belsőépítészethez, lakberendezéshez kapcsolódó társaságoknak, vagy egyéb, az építőiparhoz tartozó cégeknek kínálják elsősorban. Az itt megjelenő cégek szakmai együttműködésére is lehetőséget lát Laki Péter. Az irodabérleti díjakat 12, az üzletekét 18 euró/négyzetméterrel kalkuláló fejlesztő arra számít, hogy a milliárdos beruházás körülbelül 9 év alatt térül meg.
Az építési-lakberendezési szakma centruma épül a Róbert Károly körúton
A 3600 négyzetméteres, hét emeletes Laki Kereskedelmi Központ várhatóan az építési-lakberendezési szakma centrumaként működik majd. A Róbert Károly körúton megkezdődött építkezés befejeződését követően a szakcégek együttműködési fórumává is válhat.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.