Az egyéni vállalkozók eredménye stagnált

Az egyéni vállalkozók gazdasági teljesítménye 2002-ben nem emelkedett – erre a következtetésre jutott az állami adóhatóság a több mint 300 ezer egyéni vállalkozó tavalyi adóbevallásának feldolgozása alapján.

Mi lesz az árrésstop vége?
Belebukhat valaki az MNB-alapítványi botrányba?
Mik lennének egy új kormány legfontosabb teendői?

Online Klasszis Klub élőben Csillag Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi gazdasági és közlekedési minisztert!

2025. június 25. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az APEH nyilvántartása alapján a működő egyéni vállalkozók száma tavaly évvégén kicsit több mint 477 ezer volt, ami mintegy kétezer fős csökkenést jelent az egy évvel korábbi állapothoz képest. Közülük 378 ezer bevallás adatait dolgozta fel az adóhatóság, amelynek alapján megállapították: az adózási környezet változatlansága, az ebből eredő stabilitás és kiszámíthatóság sem volt elég arra, hogy az egyéni vállalkozók gazdasági teljesítménye emelkedjen 2002-ben.

A tételes költségelszámolást végző egyéni vállalkozók tavaly átlagban 5,6 millió forint bevételt realizáltak, ami 5,1 százalékos – vagyis az inflációtól is elmaradó – növekedést jelent. A leginkább a nyereségesen gazdálkodó, főállású egyéni vállalkozók növelték bevételüket: esetükben az egy főre jutó árbevétel már megközelítette a 10 millió forintot. Ágazati-szakmai vetületben nézve pedig kiderül: átlagosan a legnagyobb árbevételt a bányászatban ( 22 millió forint) tevékenykedők realizálták, majd őket a pékségek követték ( átlagban 21 millió forinttal), majd a kiskereskedelem ( átlag 18 millió forinttal) került a harmadik helyre.

A bevallások feldolgozásából az is kiderült, hogy a tételes költségelszámolást alkalmazó egyéni vállalkozók jövedelem pozíciója az egy évvel korábbihoz képest alig változott. A nyereségesek aránya (42,6 százalék) lényegében nem változott, mintegy másfél százalékkal csökkent viszont a veszteségesek aránya.

A vállalkozói kivét egy főre vetített összege országos szinten 510 ezer forint volt. A nyereségesek 61 százaléka 612 ezer, a veszteségesek fele 498 ezer, a nulla eredményűek 90 százaléka 378 ezer forintot számolt el ezen a jogcímen. Érdekesség, hogy a veszteséges egyéni vállalkozók esetében a fajlagos kivét összege jelentősen megközelítette a veszteség 553 ezer forintos országos átlagát.

Tovább csökkent az egyéni vállalkozók által foglalkoztatott alkalmazottak és segítő családtagok száma: 2000-ben ez a szám 187 ezer volt, 2001-ben 177 ezer, tavaly már csak 162 ezer. Az egyéni vállalkozók többsége (315 ezer) egyedül végzi a tevékenységét.

A vállalkozói kivéttel élő 220 ezer vállalkozó progresszív szja-t fizetett. Az eredmény után, az előző évivel azonos számban 101 ezren fizettek 18 százalékos vállalkozói szja-t, amely 9 milliárd forintot tett ki. Osztalékadót több mint 62 ezren fizettek, összesen csaknem 11 milliárd forintot.

Általános forgalmi adó fizetési kötelezettség a vállalkozók 46 százalékát érintette. A befizető-visszaigénylő pozícióban lévők aránya (háromnegyed-egynegyed) nem változott. Tavaly az egyéni vállalkozók 50 milliárd forint áfát fizettek be és 32 milliárd forintot igényeltek vissza, vagyis 18 milliárd volt az egyenleg, amely pontosan megegyezik az előző évivel.

Véleményvezér

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint

Újabb furfangot eszelt ki a kormány a szabad sajtó betiltására Hadházy Ákos szerint 

Csökken a normativitása a magyar társadalomnak.
Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség

Enyveskezű lehet Orbán Viktor barátja, nyomozást indított az Európai Ügyészség 

Vége az Európai Unió elnéző magatartásának.
Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában

Nincs lejjebb, utolsók vagyunk Európában 

Tragikusan teljesít az Orbán-kormány.
A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly

A meggy és a málna kétszer annyiba kerül, mint tavaly 

Nem jön össze a kisebb infláció.
Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül

Itt a rezsicsökkentés ára, 15 ezren ivóvíz nélkül 

Ma már nincs ingyen semmi, a rezsicsökkentés se.
Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo