Az euróövezetben 8,1 százalékos inflációra számítanak az idén, mi 10,7 százaléknál tartunk

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 75 bázisponttal emelte meg az irányadó eurókamatot kamatdöntő ülésén, egyben módosította az euróövezet inflációjára és gazdasági teljesítményére vonatkozó előrejelzést.

A közlemény szól arról is, hogy a kormányzótanács szándéka szerint az eszközvásárlási program (APP) keretében vásárolt lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztést továbbra is teljes egészében újra befekteti hosszabb időszakon keresztül azután, hogy elkezdi az EKB irányadó kamatainak emelését, de legalábbis addig, hogy fennmaradjanak a bőséges likviditási feltételek és a megfelelő monetáris politikai alapállás.

A pandémiás veszélyhelyzeti vásárlási programot (PEPP) illetően pedig a kormányzótanács legalább 2024 végéig újra befekteti a programban vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo