Át kell állítani az OTP bankautomatáit, duplájára nő a minimális készpénzfelvétel lehetőségének összege

A napokban benyújtották azt a törvényjavaslatot, amely alapján minden településen ATM-nek kell lennie. A jogszabálytervezet ugyanakkor az egy művelettel felvehető maximális összeg nagyságát is megváltoztatja. Márpedig ez a változás a legnagyobb ATM hálózatot üzemeltető OTP Bankot is érintheti.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

2025. április elsején benyújtották a törvényjavaslatot, amely alapján minden magyar településen üzemeltetni kell bankautomtatát. A Bankmonitor szakértőinek feltűnt a jogszabályban a készpénzfelvétel limitösszegére vonatkozó előírás is.

A törvényjavaslat szövege az alábbiakat tartalmazza:

A Magyarországon elhelyezett automata bankjegykiadó gépből készpénz-helyettesítő fizetési eszköz útján fizetési számláról történő készpénzfelvétel fizetési műveleti értékhatárának felső mértéke – a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel – műveletenként százötvenezer forintnál alacsonyabb összeg nem lehet.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy bármely hazai bankautomatából ki kell tudjanak venni egy készpénzfelvételi művelettel legalább 150 ezer forintot. Ez a limitösszeg egyébként a jelenlegi szabályok alapján 75 ezer forint.

Eddig a készpénzhasználat visszaszorítására törekedett a kormány, ez most új irány
Eddig a készpénzhasználat visszaszorítására törekedett a kormány, ez most új irány
Fotó: Depositphotos
Természetesen előfordulhat, hogy adott személynek az érvényben lévő keretszerződése alapján a bankkártyájához kapcsolódó napi készpénzfelvételi limitösszege 150 ezer forint alatt van. Ez az eset kivételt képez a tervezet alapján. Ugyanakkor azt biztosítani kell a kérdéses ügyfeleknek, hogy ezen saját szerződésükből eredő készpénzfelvételi napi limitet megemelhessék legalább 150 ezer forintra.

Jelenleg nem minden ATM-ből vehető ki 150 ezer forint

Elsőre nem tűnik durvának ez az előírás, hiszen a legtöbb esetben nem vesznek fel a számlatulajdonosok egy tételben ekkora összeget. Ha mégis, akkor pedig számos esetben a bankautomatából jelenleg is kivehető a szükséges összeg.

Ugyanakkor van olyan ATM, amelynél ez a limitösszeg jelenleg kisebb. Az OTP Bank bankautomatáiból ugyanis a többi pénzintézet ügyfele jelenleg egy tranzakció keretében legfeljebb 75 ezer forintot vehet fel. Márpedig a portfolio.hu gyűjtése alapján 2022. végén ez a pénzintézet üzemeltette hazánkban a legtöbb ATM-t, egészen pontosan 1877 darabot.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo