Állami segítség érkezik a magyar agrárkistermelőknek

Már benyújthatók a támogatási kérelmek az Agrárminisztérium által 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett „Feldolgozó üzemek fejlesztésének támogatása” című felhívásra, amely pénzügyi segítséget nyújthat a feldolgozóüzemek és kistermelők élelmiszer-előállításhoz kapcsolódó kisebb beruházásaihoz.

A támogatás hozzájárul a több lábon álláshoz, ugyanis lehetőséget kínál az előrelépésre azoknak a mezőgazdasági termelőknek is, akik eddig feldolgozatlan alapanyagként értékesítették termékeiket, de a jövőben részben vagy teljes egészében feldolgozott formában szeretnék azokat eladni.

Az unió is támogatja az elképzelést
Az unió is támogatja az elképzelést
Fotó: Pixabay
A felhívással a nagyobb, komplexebb projektekhez képest kevesebb kötelező vállalással, és könnyített feltételekkel juthatnak legfeljebb 200 millió forint támogatáshoz a termékeiket jellemzően kisebb volumenben előállító vállalkozások. A pályázatok – igazodva az adott vállalkozás legfontosabb törekvéseihez – széles körű tevékenységekre nyújthatók be, így épületek kialakítására, felújítására; új eszközök, gépek beszerzésére; új technológiai rendszerek kialakítására, valamint az energetikai korszerűsítésekre is. A fejlesztésekhez kapcsolódóan az alap támogatási intenzitás mértéke 50 százalék, de ez bizonyos esetekben 70 százalékig növekedhet. A támogatási összeg 25 százalékáig, de legfeljebb 50 millió forintig előleg is igényelhető lesz majd a projektekhez. A kiírás alapján élelmiszer, bor, takarmány előállítása vagy éppen a mézkiszereléshez, gyapjúfeldolgozáshoz kapcsolódó fejlesztések egyaránt támogathatók.

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében 80 százalékban nemzeti költségvetésből, 20 százalékban európai uniós forrásokból finanszírozott gazdaságfejlesztési beavatkozásai között meghirdetett pályázattal az Agrárminisztérium kifejezetten a kisebb termelőket célozza, számukra kíván kiemelten előrelépési lehetőséget nyújtani. Szakpolitikai cél a hazai mezőgazdaság és élelmiszer-előállítás terén működő vállalkozások magasabb hozzáadott értékű termékek előállítását célzó, versenyképesebb termelési és termékstruktúrájának kialakítása, a piaci keresletre alapozott fejlesztések megvalósulása.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo