Politikai Kockázati Index (PRI)
Az évenként nyilvánosságra hozott PRI értéke2003-ban71 pont, amely szerint hazánk alacsony politikai kockázattal rendelkező ország.
Az alacsony kockázathoz jelentős mértékben hozzájárul, hogy Magyarországon a kormányok kitöltik teljes hivatali idejüket, továbbá az uniós csatlakozás közeledtével egyre több területen sikerült teljesíteni az európai elvárásokat. Az ország politikai kockázatát növeli viszont, hogy továbbra is lassan és költségesen működik az állam, elhúzódik a közigazgatási reform, és a politikai elitet gyakran érik olyan vádak, hogy beavatkozik a média működésébe, és korrupciós ügyekben válik érintetté.
A Political Capital Institute szakértői 2004-re a politikai kockázat további kis mértékű csökkenését prognosztizálják. Az elemzők szerint ezt a tendenciát csak valamilyen váratlan esemény vagy hirtelen gazdasági visszaesés fordíthatja meg.
Gazdasági Kockázati Index (EcoRisk)
A negyedévente közzétett EcoRisk aktuális értéke 52 pont, vagyis a Figyelő által felkért gazdasági elemzők számításukkal arra az eredményre jutottak, hogy a magyar gazdaságot közepes kockázat jellemzi.
A EcoRisk 2003 negyedik negyedévi értékét javította a magyar gazdaság élénkülése, a konjunkturális kilátások javulása. Ezek a tendenciák azt mutatják, hogy a tavaly kifejezetten veszélyessé vált egyensúlyi helyzet után felszálló ágba kerülhet a magyar gazdaság. Még mindig nagy kockázatot jelent azonban a tetemes költségvetési deficit, amit a lakossági megtakarítások elapadása miatt csak külföldről lehet finanszírozni.
A gazdasági kockázati index szakértői úgy látják, hogy 2004-ben a gazdasági kockázat csökken, és az egyensúly várható javulása miatt még arra is van esély, hogy Magyarország a közepesből elmozdul az alacsony kockázatú kategóriába.
Alacsony a politikai, közepes a gazdasági kockázat
Magyarországon alacsony a politikai és közepes a gazdasági kockázat. Ezt állapítja meg a Political Capital Institute közéleti elemző intézet és a Figyelő gazdasági hetilap közös Országjelentése. A kezdeményezés Magyarországon elsőként tesz kísérletet arra, hogy vezető magyar gazdasági és politikai elemzők segítségével értékelje az ország helyzetét. Az Országjelentés Magyarország éves politikai-társadalmi és gazdasági stabilitásáról ad képet. A speciális, összetett módszertan alapján kiszámított kockázati index segíti a gazdasági és politikai döntéshozók munkáját, megkönnyíti tájékozódásukat a közéletben.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.