Aduász lehet az erős forint a kormány kezében a választásokig

A 2026-os választásokig kitarthat a forint lendülete, 400 fölötti eurót egy ideig nem fogunk látni – hangzott el a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Befektetői Klubon. A globális piacokon eközben az Egyesült Államok vámpolitikája gerjeszti a legtöbb feszültséget, de ehhez a befektetők már kezdenek hozzászokni. Egyre inkább a sztorikat, és nem a volatilitást érdemes megvenni.

Kérdés, India meddig marad „jó fiú”

Az immáron a világ legnépesebb országává avanzsáló India is kulcsszereplő lesz a jövő globális folyamataiban. „A Fed-kamatcsökkentés alapvetően jót tesz a részvénypiacoknak, amiből a feltörekvő piacok is nagyon jól jöhetnek ki” – magyarázta Kovács Szilárd. Indiában a munkaerőpiac az egyik legnagyobb kérdés, hiszen az indiai bérek jelenleg kevesebb mint a felét vagy a harmadát érik a kínai átlagbéreknek.

„Kínából megindult egy jelentős tőkekiáramlás, aminek nagy része Indiában találta meg a helyét. Az indiai piacok jelenleg túlértékeltek, míg a kínaiak alulértékeltek, hogyha a cégek profittermelését nézzük” – fűzte hozzá Varjú Péter. Aki szerint az indiai gazdasági pálya szempontjából nagy kérdés, hogy meddig lesz „jó fiú” a Nyugat szemében. Ez a státusz mindenesetre az Egyesült Államokkal történő kereskedelmi üzengetések, villongások és a BRICS-országok (Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika) egyre szorosabb együttműködése miatt kezd meginogni.

Az Európai Unió egy kész rejtély

„Az Európai Unió befektetési szempontból most szuper izgalmas” – tért át kontinensünkre Varjú Péter. Az Erste befektetési szolgáltatási vezetője szerint most vakon be lehet fektetni a hadiipari, haditechnológiai, fegyvergyártó cégekbe, hiszen a következő évtizedben az európai védelem megerősítése lesz az egyik legfontosabb téma, főként az Egyesült Államok fokozatos kivonulása miatt.

Az európai hadiipar a következő évtizedben egy biztos befektetésnek tűnik
Az európai hadiipar a következő évtizedben egy biztos befektetésnek tűnik
Fotó: Depositphotos

A talán enyhén túlértékelt amerikai piacokkal szemben az európai árazások és várakozások most nyomottak, habár vannak már jelei a gazdasági fellendülésnek. Hosszabb távon viszont óriási kihívások előtt áll a kontinens. Az uniós versenyképességet rontja a drágábban beszerezhető energia, valamint a politikai széthúzás is, ami a gazdaságpolitikai döntéshozatalt jelentősen lassítja, például Kínához képest. Lemaradtunk, de még beléphetünk a mesterséges intelligencia iparágba (a következő két-három évben dőlhet el, hogy sikerül-e), miközben a demográfiai folyamatok aggasztóak.

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo