Adókedvezmény a csalóknak?

A feketefoglalkoztatásban élen járó szektorokat új, kedvezményes adókulccsal terelné a legális gazdaság irányába a május 28-án esküt tevő következő kormány - nyilatkozta az fn.hu-nak Matolcsy György.

A kijelölt nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnetnek adott interjúban kifejtette, hogy a bürokrácia leépítésével, a korrupció megtámadásával, az első gesztusértékű adócsökkentésekkel és az uniós fejlesztési források gyorsításával a számítások szerint már az idén 1 százalékkal növelni lehet a gazdaság bővülésének ütemét. Elmondta, a bürokrácia csökkentése az elején nem jár elbocsátásokkal, a leépítést egy négyéves programként kell elképzelni.

"Egy sor intézményt össze lehetne vonni, vagy akár meg lehetne szüntetni" - jelentette ki Matolcsy György. "Olyan három éves adóreformban gondolkodunk, ami 2010 közepén indul, de az igazi nagy dobásokra 2011-ben van esély" - mondta Matolcsy György. Hozzátette: a családi kisegítő munkára külön kedvezményes adózást kínálnak majd, s a tipikusan feketemunkából élő iparágak - a mezőgazdaság, a turizmus, beleértve a vendéglátást, az építőipar, és a családi kisegítő gazdaság - is újfajta adózásra számíthatnak.

Uniós pénzek és devizahitelek

Gyorsítják az uniós források kifizetését, ha a Széchenyi tervben vállalt 30 napra nem is, de 60 napra csökkenteni lehet a pályázatok elbírálási határidejét a jelenlegi átlagos 18-20 hónapról - mondta Matolcsy György a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, az önkormányzati tárca szakemberei, és a Fellegi Tamás által rendelt előzetes elemzésekre hivatkozva.

Matolcsy György beszélt a devizahitelesek megsegítéséről. Az általa már korábban is említett állami alapok kivásárolnák és nemzeti valutára váltanák a fizetni nem tudók lakáshitelét. Az árfolyam még kérdéses, elvileg az adósnak, a banknak és az államnak is vállalnia kellene a részét az eredeti és aktuális árfolyam közötti különbségből.

Súlyos hibák a jegybanknál

A forint kapcsán Matolcsy Györgynek nincs árfolyamcélja. A következő kormányzat költségvetési politikáért felelős tagjaként néhány százalékos árfolyam-ingadozást megengedhetőnek tart, de 15-20-30 forintos ugrálást nem. A leendő miniszter szerint a világgazdaságban nagy gond van, az uniós államok fele komoly bajba kerülhet, attól kell tartani, hogy most következik a W-formájú krízis második szakasza.

Matolcsy György kijelentette azt is, hogy az új kormány már nem tudja szorgalmazni az euró minél gyorsabb bevezetését. "Az eurózónához való csatlakozás kritériumai közül egyet sem teljesítünk, miközben az eurózóna sem teljesíti saját kritériumait" - mondta. Most a valutaunós tagok egy része leszakadóban van az euróról, és el kell dönteni, hogy politikai határozattal építsenek-e az euró mögé egységes gazdaságot és gazdaságpolitikát, ami a tagországok önálló gazdaságpolitikájának feladását jelenti. Ha nem, akkor a leszakadókat ki kell engedni az euróövezetből - fejtette ki.

Elmondta: senkit sem szólít fel semmire, a mindenkori jegybank mindenkori vezetőségével fog együtt dolgozni. Magyar állampolgárként viszont nem tartja helyesnek, ha olyan súlyos hibasorozat után, mint amit a jegybank az elmúlt években elkövetett, helyén marad a monetáris tanács. "A testület tagjainak azt kell eldönteniük, hogy vállalják-e azt a lelki helyzetet, hogy egy új kormány teljesen más gazdaságpolitikájával szembenézve maradnak a helyükön, tudva azt, hogy súlyos hibákat követtek el" - hívta fel a figyelmet. Kitért arra is, hogy vonatkozik ez az állam hatókörébe eső valamennyi pénzügyi ellenőrzéssel foglalkozó intézményre is, mert mindegyiknél sok a hiba.

Véleményvezér

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein

Sorra történnek robbanások az orosz árnyékflotta tankerein 

Immár a tengereken is folyik a háború.
Jönnek a Budapest-logós Pride pólók

Jönnek a Budapest-logós Pride pólók 

Az Orbán Viktorral szembeni ellenállás kereskedelmi vetületet kap.
Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői

Hadházy Ákos szerint személyenként 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak a Pride résztvevői 

Bár egyetlen gyermeket nem ért sérelem a Pride miatt a résztvevők gigabüntetést kapnak.
Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa

Elképesztő nagyságú adófizetői pénzt kapott Áder János alapítványa 

A Fidesz politikusai nem tudják ott hagyni az állami zsíros bödönt.
Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo