A versenyképesség az EU-csatlakozásig is javítható

Mádl Ferenc köztársasági elnöknél tett látogatást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke abból az alkalomból, hogy csupán 100 napnyira vagyunk uniós taggá válásunktól. Parragh László ezt az alkalmat is kihasználta arra, hogy a versenyképesség javítását szolgáló MKIK-s javaslatoknak publicitást szerezzen.

Katonás megoldást választott mondanivalója kommunikálásához a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke: a kiskatonák gyakorlatából kölcsönzött centivel jelezte, hogy mindössze 100 nap van hátra Magyarország európai uniós taggá válásához. A mérőeszközzel a köztársasági elnököt kereste fel, s ott tette közzé nem csupán a dátum közeledtének közismert tényét, hanem azt is, hogy milyen módon lehet addig és persze azt követően is a magyar gazdaság helyzetét jobbá, az új körülményekhez alkalmazkodóbbá tenni.

Parragh László főképp a versenyképességi hátrányunk mérséklését tartja fontos feltételnek. Mádl Ferenc köztársasági elnök előtt is ismertette az üzleti szféra szereplőinek ilyetén vélekedését. Igaz, mindenekelőtt a versenyképesség romlásával összefüggő negatívumok feltárását tekinti elemzendőnek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Azaz: az államháztartás hiánya éves szinten meghaladja az ezermilliárd forintot, a külkereskedelmi mérleg és a fizetési mérleg deficitje a novemberi adatok alapján várhatóan jóval az irányszám fölött lesz. Ugyanakkor reménykeltőnek tekinti az MKIK, hogy 2003. második felétől növekszik a beruházás, a termelés és többet exportál a gazdaság. A versenyképesség javulását az segítheti elő, hogy javulnak a finanszírozási lehetőségek, s hasznos lehet, hogy kedvezően változtak, s az idén talán tovább is javulnak az adórendszer feltételei. Parragh lényegi versenyképesség-javító tényezőként értékeli, hogy elkészült a Nemzeti Fejlesztési Terv, az operatív programok és azok kiegészítő dokumentumai, illetve kiírták az idevágó pályázatokat is. Ugyanakkor nehézséget jelent, hogy óriási az igény a bérfelzárkózás ütemének gyorsítására, ennek azonban határt szab a termelékenység nem elégséges növekedése. Ellentmondásos és ezért nem konzisztens a gazdaságpolitika, ennek következményeként sok a koordinációs probléma, amelyek a gazdaságirányításban is megjelennek. Negatív hatású, hogy új terhelésfajtákat vezettek be, illetve felemelték az illetékeket és egyes járulékokat. A vállalkozói szféra helyzetét súlyosbítják a magas kamatok, a hektikus árfolyammozgások.

Az MKIK elnöke a megoldás lehetőségekre tett javaslataival is a nyilvánosság elé lépett. Indítványozza a kamara, hogy hosszabb távra szóló önszabályozó társadalmi megállapodás jöjjön létre, továbbá a befektetőkkel, a gazdasággal és társadalommal egyaránt világosan, egyértelműen és hitelesen kommunikáló gazdaság- és monetáris politika alakuljon ki. Az MKIK az is látni szeretné, hogy bevonják a gazdaság szereplőit a döntés-előkészítés folyamataiba. Azért is protestálnak, hogy az adó- és járulékterhelés érezhetően mérséklődjék, de erre kizárólag a költségvetési (államháztartási) kiadások csökkentése adhat lehetőséget, aminek egyik lehetséges forrása a párhuzamos intézmények megszűntetése. Nem utolsó sorban azt is versenyképesség-javítónak gondolja a kamara, hogy ágazatokra orientált iparpolitikai intézkedések szülessenek azokon a területeken, amelyeken jobbak a felzárkózás esélyei az európai, illetve a világpiacon.

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo