Ha körülnézünk Európában, a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmát az írek, a franciák és a németek alkalmazzák, a spanyol kereskedelmi törvényben is vannak előírások, miként Angliában is rögzítették a kicsikkel való „méltányos bánásmód” kötelezettségét. A többi európai állam még ezt sem látta szükségesnek. A változtatásról erősen gondolkodó írek viszont ma azt mondják: a tilalomból több kár származott, mint haszon. A franciákról nincs ilyen információ, ám a tilalom bevezetését követő négyszázalékos fogyasztóiár-emelkedés meghökkentette őket. Ausztriában 1990-ig volt hasonló szabályozás, amelyről az ottani alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a csekély eredményhez képest aránytalanul szigorú intézkedés a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma.

Versenykorlátozás vagy segítség?

Nálunk – az agrárpiaci rendtartásról szóló jogszabály módosítása értelmében – áprilistól a mezőgazdasági és élelmiszer-ipari termékeket nem lehet a beszerzési ár alatt értékesíteni az üzletekben. A törvény módosításának indoklása szerint a cél a mezőgazdaságban élők biztonságának, életszínvonalának emelése, az Európai Unióban alkalmazott agrárszabályozás folyamatos bevezetése. Ezért kell meghatározni, hogy mi az az árszint, ami alá nem mehetnek a kereskedők az élelmiszerek értékesítésekor.

Kanizsai-Nagy Andrásné, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) részéről elöljáróban leszögezi: a kereskedelmi szolgáltatások magyarországi piaca versenyjogi szempontból ideális. Létezik nyolc-tíz nagyvállalat – a tízszázalékos részesedést a piacvezetők sem haladják meg jelentősen –, és kétszázezer kicsi.

Mit tenne a GVH abban az esetben, ha a vállalkozások egymás közti szerződéseikben kikötnék a továbbértékesítési ár minimumát? Kanizsai-Nagy Andrásné jelzi: bírságolnának, mert az ilyen megállapodás versenykorlátozó hatású, és érvénytelen szerződéses kikötés. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az állam nem hozhat korlátozásokat, ehhez joga van. De tudjuk-e a beszerzési árat? Ami a számlán szerepel? És ki tudja, milyen kedvezményeket adott a beszállító azért, hogy a kereskedelmi lánc másnap is vigyen el tőle hatszáz kamion terméket? A meghatározók a beszerzéshez kapcsolódó költségek, a számlaár alatti eladás pedig nem jelent feltétlenül veszteséges értékesítést a kereskedőknek.

Sakkozó nagyok

Az új rendelkezések segítenek a termelők gondjain – így látja Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkár-helyettese. Mert a tőkeerős vállalkozás az olcsó, mindennap vásárolt élelmiszerek dömpingárával be tudja csalogatni a vevőket, és ugyanabban a légtérben még több tízezer más árucikket is kínál. A vevő pedig akkor már egy füst alatt elintézi az egész vásárlást, így a nagy áruházlánc, „sakkozva” termékeivel, a „húzd meg, ereszd el” taktikát követheti. Mindezt nem tudja megtenni a kicsi.

Kétségtelen, hogy a beszerzési ár alatti értékesítés a kisebb versenytársaknak rossz – ismeri el Kanizsai-Nagy Andrásné is. A tőkeerejük folytán komoly mennyiségben vásárolni tudó nagy beszerzőknek, a nagy kereskedelmi láncoknak „vevői erejük” van. Az óriási alapterületen árusító szupermarketek tehát, ha úgy tetszik, elkezdtek „diktálni”, mivel ebben a folyamatban a kereskedő méri fel a szükségleteket, és ezt közvetíti a termelők felé. Létezik tehát érdekellentét, ám addig, amíg a nagy vevői erővel rendelkező vállalkozások a megszerzett előnyöket átadják a fogyasztónak – azaz az eladói piacon nem alakul ki oligopólium –, az alapelvek nem sérülnek.

A felmérések pedig azt mutatják, hogy a kereskedelmi láncok átlagos árszínvonala alacsonyabb más elárusítóhelyekénél, és az európai gyakorlat szerint mindez egyszerű profitosztozkodás a fogyasztóval. Ami pedig a céglélektant illeti: a versenyhivatal megrendelésére tavaly készült GfK Hungária-kutatásban négyszáz élelmiszer-ipari vállalkozást kérdeztek meg, ebből kétszáz válaszolt, majd a kiválasztott harminc céggel mélyinterjú készült. Az eredmény: a beszállítók nem érzik magukat kiszolgáltatottnak. A felmérésekből az is kiderül, hogy a vevők hetven százaléka negyven napon belül fizet.

A fizetési határidő csak egy a sok közül

A módosított agrárpiaci rendtartás szerint a gazdák és feldolgozók szállításaiért áprilistól harminc napon belül fizetni kell. A helyzet azonban nem egyszerű: az általános adásvételi szerződésekhez tartozó úgynevezett „konjunkciós” (kapcsolt) listáknak rengeteg elemük van, és ezek közül csupán egyik a fizetési feltétel; mellette szerepelnek még – a teljesség igénye nélkül – reklám- és üzletnyitási hozzájárulásokkal, születésnapi akciókkal, mennyiségi kedvezményekkel kapcsolatos feltételek. (Az angolok például ötvenféle jogcímen képesek feltételeket állítani.)

Ha eddig valamely piaci szereplőnek kellő anyagi ereje volt a hatvannapos fizetési határidő eléréséhez, annak a mostani változás után is kellő „argumentációja” lesz a feltételek megváltoztatásához – szögezi le a GVH szakembere. Például a marketing-hozzájárulást két százalékról háromra növeli. Tehát a folyamatba szerinte nem kellene beavatkozni. Ellenben jó lenne, ha a négy-öt érintett nagy cég megfogalmazna egy etikai kódexet, hogy a vevő mit nem tehet meg a beszállítóval szemben, és nemcsak az élelmiszer-gazdaságra, hanem a teljes fogyasztásicikk-piacra.

Tóth István ellenben úgy véli, a jogszabály által rögzített tilalomnak igenis lesz hatása, noha illúzióik nincsenek: a szerződési feltételek egyikének megváltoztatásával akár kényszerhelyzetbe is kerülhetnek a termelők.

A nyugat-európai országok gyakorlatában nem találunk semmilyen, a fizetési határidővel kapcsolatos korlátozást – hívja fel a figyelmet Kanizsai-Nagy Andrásné. Ez közvetve azt bizonyítja, a probléma nem olyan mértékű, hogy törvényi szabályozásra lenne szükség.

Tóth István szerint viszont szerencsés megoldás a fizetési határidő rögzítése. Tarthatatlan ugyanis, hogy a termelőtől ma megvásárolnak több ezer liter tejet, és csak több héttel, akár több hónappal később fizetnek érte, miközben a tejet, a belőle készült joghurtot pár nap alatt megveszi a fogyasztó. Ez valóban az a szituáció, amikor a kicsi finanszírozza a nagyot – mutat rá. Még szemléletesebbé teszi a példát, hogy a termelőnek előbb meg kell vennie az üszőt, az legkorábban két év múlva ad tejet, közben a takarmányt – amit ajánlatos egy évre beszerezni – is biztosítani kell a számára, vagyis a finanszírozási lánc végén mindig a gazda áll.

Kisboltok virágzása

Amíg az új agrárpiaci rendtartás a Magyar Közlönyben meg nem jelenik, a nagy bevásárlóközpontok nem szívesen nyilatkoznak – derült ki néhány megkeresés után. Danks Emese, a Tesco-Globál Áruházak Rt. kommunikációs igazgatója is csak annyit mond: a fogyasztók érdekeit tartják szem előtt, és ez vezérli tevékenységüket a továbbiakban is.

A kérdést, hogy az intézkedés miképpen érinti a fogyasztók pénztárcáját, Tóth István úgy válaszolja meg, hogy az új jogszabálynak nem lesz áremelés a következménye. A hazai vállalkozások védelme szerinte a fogyasztó szempontjából is fontos, mert lehet, hogy néha olcsóbb az import, ám jellemzőbben a hazai termelés az.

– Ami valóban a nagy szervezetek mellett szól – mutat rá a GVH szakembere –, az a hatékonyság, amely nem mellékesen a verseny célja. Persze kétszázezer kiskereskedő helyzete gazdaság- és társadalompolitikai kérdés, amit ennek megfelelő komolysággal kell kezelni. De az nem igaz, hogy a kicsik tönkremennek, hiszen folyamatosan lehetünk tanúi az újjáalakulásuknak, és a kutatások szerint a számuk sem csökken. A hipermarketek terjeszkedését elsősorban a szupermarketek és a diszkontok sínylették meg. További jó hír a kicsiknek, hogy Nyugat-Európában a lakóhelyhez közeli kisboltok virágzásának lehetünk tanúi. A döntés lehetősége ott is a fogyasztóké volt.

Megjelent a Piac és Profit áprilisi számában

Drávucz Péter