A politika ólomcsizmája

A VOSZ kétnapos rendezvényének második napján a vállalkozók által megfogalmazott elvárás és követelményrendszerre délelőtt Kuncze Gábor, az SZDSZ pártelnöke, délután pedig Dr. Matolcsy György, valamint Dr. Cséfalvi Zoltán, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség gazdasági szakértői ismertették programjaikat, és feleltek a vállalkozók kérdéseire, a VOSZ elvárásaira.

Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A VOSZ, a vállalkozók, és szakmai társzervezetei nevében állította össze a versenyképességi csomagot. "A csomagot a vállalkozókon kívül akár a szakszervezetek is aláírhatnák, hiszen a vállalkozók érdeke azonos a nemzetgazdaság érdekével" - mondta bevezetőjében dr. Szirmai Péter, a VOSZ társelnöke.

"Be kell hozni az infrastrukturális lemaradásunkat és csökkenteni kell a vállalkozók által fizetett járulékokat. A változtatásokat az ország érdekében meg kell tenni, nem szabad uniós követelmények mögé bújni." - hangoztatta Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke.

Kisebb állam kell és már a koalíciós megállapodásban rögzíteni kell a lépéseket a bürokrácia leépítésében - ebben nagy elkötelezettségre van szükség. Tisztességes mértékű adók, kiszámítható környezet szükséges és be kell szedni az adókat. A Széchenyi Kártya hitelkeretét az SZDSZ akár 60-70 millió Ft-ra is növelné és vállalja a konszenzust is az általuk fontosnak tartott döntésekben.

Dr. Matolcsy György, a FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség gazdasági szakértője felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy programjukat a Nemzeti Konzultáció során tapasztaltak alapján állították össze, és nemcsak a makrogazdaság, hanem mikrogazdaság szintjén is megalapozottnak találják. A vállalkozók 10 pontjával egyetértenek, és magától értetődő kérdésként merül fel, hogy valóban lehet-e több százezer munkahelyet teremteni. A nem adózó gazdaságot be kell kapcsolni a növekedésbe - úgy, hogy járulékot kell csökkenteni, és a növekedés hozza majd meg a gazdasági egyensúlyt. "Egyenlőtlen verseny van a multinacionális és hazai vállalkozások között. A multinacionális vállalatok ittléte szükséges, de meg kell erősíteni a másik lábat, a hazai vállalkozásokat" - válaszolta Dr. Matolcsy György a feltett kérdésre.

Demján Sándor, a VOSZ ügyvezető elnöke záró értékelésében elmondta, hogy mind a négy párt kiváló előadást tartott. Hangsúlyozta, hogy a vállalkozók nem adnak programjavaslatot a pártok részére, csak elvárásaikat fogalmazzák meg, és szeretnék elérni, hogy a hosszútávú célkitűzésekben legyen nemzeti közmegegyezés. Van a vállalkozók 10 pontjában 5-6 olyan elvárás, amelyekben  minden párt egyetért.

"Mi vállalkozók arra szeretnénk bíztatni a politikusokat, hogy ami jó a másiknál merjék átvenni. A magyar gazdaság alapvetően rendben van, csak rajta van egy "ólom csizma", amelyet a politika adott rá." - illusztrálta a jelenlegi helyzetet Demján Sándor. A VOSZ szakértői minden pártot megkeresnek, és átbeszélik a program részleteit. A VOSZ nem áll egyik párt oldalán sem. Magyarország oldalán kell állni, ha hasznos a politika és előre tudja vinni az országot, akkor nincsen probléma. A magyar vállalkozók megedződtek az elmúlt 15 évben. Felkészültek és képesek befolyásolni környezetüket.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo