A "mi autónk" gyártója minden ötödik dolgozóját kirúgja

A válság következtében várható jövő évi keresletcsökkenésre hivatkozva három magyarországi vállalat jelentette be pénteken, hogy összesen több mint háromezer dolgozójától válik meg a közeljövőben.

A rendelési mennyiségek drasztikus csökkenése miatt csak két műszakban termel tovább a Suzuki magyarországi gyára, így az 5.523 alkalmazottból 1.179 főt bocsátanak el. A vállalat tájékoztatása szerint először a külsősöket, majd a próbaidősöket, illetve a három évnél rövidebb munkaviszonnyal rendelkezőket küldik el.

A KSH
adatai szerint a kedvezőtlen gazdasági klíma miatt a harmadik negyedévben 2,3 százalékkal csökkent a nemzetgazdasági beruházások volumene az előző év hasonló időszakához képest, míg az ipari termelői árak az előző havinál 3,4 százalékkal voltak magasabbak októberben és 7,8 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbi szintet.
A tajvani, műanyag-csatlakozók és PC-alkatrészek gyártásával foglalkozó Foxconn Komáromban közel ezer, míg Debrecenben ötszáz főt küld el gyáraiból. A Videoton Holdinghoz tartozó VT Autóelektronika Kft. is csoportos létszámleépítést tervez, melynek keretében 400 dolgozójától válik meg a 20 milliárd forint árbevételű, legnagyobb magyar tulajdonú autóelektronikai vállalkozás.

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter egy Nyíregyházán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szaktárca 80 milliárd forintot különít el az Új Magyarország Fejlesztési Terv forrásai mellett a munkahelyek megőrzésére és az elbocsátások mérséklésére. Az összegből 70 milliárd forintot átcsoportosítással, 10 milliárdot pedig a munkaerőpiaci alapból teremt elő a minisztérium.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo