A magyar átlag 93800 nettó

Tavaly a reálkeresetek 1 százalékkal csökkentek, az átlagos nettó fizetés 93800 forint volt. Legtöbbet a pénzügyi szférában és az energiaiparban lehet keresni, legkevesebbet a textil-, és bőriparban. A fehérgallérosok 73 százalékkal vittek többet haza a fizikai munkát végzőknél.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrisebb adataib szerint legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 790 ezer volt 2004. január-decemberben, ez 0,8%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest. A bruttó nominális átlagkereset 6,1%-kal, a nettó átlagkereset 5,7%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 6,8%-os növekedése mellett) 1,0%-kal csökkent.


A versenyszférában 2004-ben 1,5%-kal nőtt a létszám, míg a költségvetés valamennyi meghatározó területén csökkent, így a költségvetés összességében 1,3%-os létszámveszteséget könyvelhet el.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2004. január-decemberben 145 700 Ft volt, a versenyszférában dolgozók átlagosan 138 900 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 162 100 Ft-ot kerestek.

A bruttó nominális keresetek a nemzetgazdaságban 6,1%-kal, ezen belül a versenyszférában 9,3%-kal, a költségvetési területen 0,7%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetés 1% alatti szerény bérnövekedésében a 13. havi illetmények kifizetésének egységesítésére hozott intézkedések játszottak szerepet. A korábban decemberben is adható plusz havi juttatás kifizetése 2004-től csak a következő év januárjának közepén történik meg. Emiatt 2004 decemberében a költségvetési szférában kimutatott bruttó kereset több mint 20%-kal volt alacsonyabb a 2003. decemberinél.

A legmagasabb átlagkeresetű gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (324 200 Ft), ezt követte a vegyipar (196 000 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (192 500 Ft), valamint a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (184 500 Ft).

A legalacsonyabb átlagkeresetűek a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban és a máshova nem sorolt feldolgozóiparban dolgozók voltak, ahol az átlagkeresetek alig haladták meg a nemzetgazdasági átlag felét. A szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban foglalkoztatottak a nemzetgazdasági átlag 60-70%-át  keresték.


A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 93 800 Ft volt január-decemberben (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 70 200 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 121 300 Ft), ez 5,7%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest.


A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 153 000 Ft volt, 7,0%-kal több az előző év azonos időszakinál. Január-decemberi középárfolyamon számítva ez 608 eurónak felelt meg. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004-ben munkavállalónként átlagosan 4,8% volt.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo