"A kormány feláldozta"

A kormány egy éves munkáját, intézkedéseit ellentmondásosnak tartják a munkaadói szervezetek és a kamarák.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára szerint látszik a törekvés a reformokra, de kétséges, hogy ezeket következetesen végigviszi-e a kormány. Utalt arra, hogy a VOSZ bátorította a kormányt a nagy elosztó rendszerek - az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás - reformjára, támogatta abban, hogy a stabilizációs programot végre kell hajtani, de szerintük ezek eszközrendszere nem megfelelő. Példaként említette a főtitkár, hogy a VOSZ szerint a helyes célok elérésére nem jó eszköz az elvárt adó, a házipénztár adó vagy a televíziókészülék üzembentartási díjának változása.

Elszalasztott lehetőségek

A VOSZ főtitkára szkeptikus véleményt fogalmazott meg az uniós források pályázati rendszeréről, mert a rendszer bonyolult és így a kis- és középvállalkozások helyzetén nem biztos, hogy segíteni tud. A VOSZ szeretné, ha a Széchenyi Kártya nemcsak forgóeszközt finanszírozna, hanem beruházást is.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szerint a kormány a megszorító intézkedéseivel sikeresen elkerülte a pénzpiaci összeomlás közvetlen veszélyét, de kedvezőtlen, hogy ez alapvetően adóemelések révén sikerült. Emiatt nagyon erősen lehűlt a gazdaság, "a kormány feláldozta a gazdasági növekedés dinamikáját". A kamarai vezető szerint nem sikerült a gazdasági növekedés és a egyensúly feltételrendszerét megteremteni. A kamara elnöke a gazdaság kitörési pontját az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználásában látja, de úgy véli, hogy ezt a lehetőséget elszalasztja az ország.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke úgy vélekedett, hogy az egyensúly- és a konvergenciaprogram terheit nem megfelelően osztották meg  a kormány az állam, a lakosság és a vállalkozások között, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat ezek az intézkedések jelentősen sújtják. A lánctartozás felszámolására sem született még megoldás, ez idáig a IPOSZ tagságánál 260 milliárd forint kintlévőség keletkezett - hívta fel újra a problémára a figyelmet Szűcs György.

Nehezített helyzet

Az IPOSZ elnöke úgy értékelte, hogy egyelőre nem érzik az "Üzletre hangolva" program hatását, holott az adminisztráció könnyítése fontos  a kisvállalkozásoknak. Az IPOSZ elengedhetetlennek tartja, hogy az állam megvédje a legálisan működő vállalkozásokat a feketegazdaság ellen. Szűcs György szerint az uniós forrásokból kevés jut a mikro-, kis és középvállalkozásoknak, nehezíti a helyzetet, hogy a pályázatokba gazdaságtól idegen elemeket építettek be, ami lehetetlenné teszi a kisebb vállalkozások számára a pályázat elnyerését. (Kóka János éppen két napja próbálta ennek ellenkezőjéről meggyőzni a vállalkozásokat...)

Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) főtitkára elmondta, hogy támogatták a konvergenciaprogramot, a költségvetés konszolidációját, de nem értettek egyet annak tartalmával, részleteivel. A kormánynak a költségvetési egyensúly megteremtésére hozott intézkedései meghozzák az eredményt a költségvetés szempontjából, de a versenyképesség és a vállalatok rövid távú jövője szempontjából nem előnyösek.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo