Senki nem gondolhatta egy pillanatra sem komolyan, hogy a lakossági betelefonálók fogják megmondani, mivel lehet csökkenteni a költségvetési kiadásokat. Persze, hogy a politikusok juttatásain, és az államapparátusban dolgozók létszámán, illetve a nekik kifizetett összegeken! (Ez utóbbi azonban az államigazgatási dolgozók szakszervezete szerint már nem annyira “persze”, tiltakoztak is rögtön ellene.) A kijelölt pénzügyminiszter által kiagyalt (vagy ha nem az ő ötlete volt, hát általa bejelentett) vonalra egyebek között olyan remek javaslatok érkeztek, hogy el kell küldeni az összes kormányzati tanácsadót, a kevesebb számú parlamenti képviselő kapjon minimálbért, a pártokat tartsák el a tagjaik. Na persze!

A kormány elsősorban az elfogadott 2004. évi költségvetés kiadási oldalán fog szigorítani, nem pedig a bevételeket emeli. A szigorítás bejelentett mértéke pedig a már tavaly decemberben zárolt 35 milliárd forinthoz plusz 120 milliárd, együtt tehát legalább 155 milliárd forint. Vagyis a nagy kérdés, ami még mindig válaszra vár, hogy a kiadási oldal mely tételei csökkenthetők. S ha ez megvan – napokon belül ígérik -, ott a következő feladat: az átszabott keretek között betartani, hogy az eredetileg tervezett 3,8 százalékos GDP-hez viszonyított hiány (ami, ahogy az emlékezetes László Csaba menesztésének indoklásából: 2003-ban 5,6 százalék lett) ne legyen több legalább a most reálisnak tűnő és az új pénzügyminiszter által vállalt 4,6 százaléknál. Ez az eltérés azonban ugyanakkora – pontosabban 160 milliárd forintnyi – mint aminek a lefaragásán most gondolkodnak.

Amit a tervezett lépésekről eddig tudni lehet: a február 15-étől kinevezett, de már január eleje óta “leendő”, és e minőségében igen aktív pénzügyminiszter, Draskovics Tibor a takarékossági intézkedéseket a központi büdzsében kívánja végrehajtani, tehát a fejezeti kezelésű előirányzatokban, az intézmények működési kereteiben és a – hangsúlyozottan – nem alapvető beruházásokban keresi a visszavehető forintokat. A megszorítás a teljes költségvetés 2,5 százaléka, a GDP-nek pedig 0,8 százaléka. Ez nem kevés, sőt: öt évvel ezelőtt, az orosz válságra reagálva a kiadások 1,9 százalékára kellett pótköltségvetést készítenie az akkori kormánynak.

A tisztánlátást, hogy a kiadások tervezett csökkentése konkrétan milyen intézményeket illetve projekteket érint, nehezíti, hogy az egyes költségvetési fejezetekben szereplő összegek és azok megpántlikázása meglehetősen zavaros. Az autósztráda építésére szánt keret például nem a beruházások rovatban, hanem a fejezeti kezelésű pénzek között szerepel. Igaz, éppen az erre szánt 316 milliárd forintról többször is elhangzott, hogy nem nyúlnak hozzá.

Már-már közhely, annyiszor írtuk le és az elemzők is annyiszor elmondták: valódi eredményt csak az átfogó államháztartási reformok hozhatnak, amire viszont nem kerül sor, ha egy kormány legkésőbb a hivatalba lépésének második évében nem kezdi meg. Hiszen a reformok – legyen szó államigazgatásról, honvédelemről, egészségügyről vagy oktatásról – mindenképpen érdekütközésekkel járnak, ezért politikai áldozatok nélkül képtelenség végig vinni őket. Ebből következően ebben a kormányzati ciklusban csak az egészségügyben várható némi előrelépés – Kökény Mihály szakminiszter szerint ugyanis az, hogy a kórháztörvényt az Alkotmánybíróság megsemmisítette, a megkezdett privatizációs folyamatot nem akadályozza -; és szinte ennyi az egész.

A napi tűzoltásnál valamivel többet jelenthet, ám korántsem reformértékű, hogy megkezdődött, illetve március végére várhatóan el is készül a közigazgatási rendszer átvilágítása. Ez azonban nem érinti az önkormányzatokat, holott elemzők egyetértenek abban, náluk lehetne a legtöbb pazarlást tetten érni. (Csakúgy, mint az egészségügyben, az önkormányzatok gazdálkodását is az jellemzi, hogy miközben folyamatosan kevés a rendelkezésre álló forrás, a meglévővel, a rendszerben meglévőnek a nagy része hozadék nélkül elfolyik a felesleges párhuzamosságok, illetve a racionalitás hiánya miatt.)

Visszatérve a rövid távú megszorító intézkedésekhez, illetve, hogy milyen nagyságrendről is van szó: további 75 milliárd forintos csomagra lesz még szükség ahhoz, hogy teljesüljön a kormány új költségvetési-hiány célja – állítják azok a makroelemzők, akiket a Reuters kérdezett meg február elején. Vagyis a már bejelentett 35 plusz 120 milliárddal együtt valójában már 230 milliárd forint (lenne) a tét? Igaz, meglepő módon az elemzők folyamatosan 120 milliárdról illetve megemelten 195 milliárdról beszélnek, de hát a zárolt összegről se fedelkezhetünk meg! Sőt, a pénzügyminiszter a hangos számoláskor még az általános forgalmi adót is hozzáadta, amivel együtt a 120 is 150. Számháború? Nos, az is a költségvetési politikával kapcsolatos bizonytalanságot tükrözi, hogy a szükségnek vélt megtakarításokra a szakértői becslések az idézett felmérésben 135 és 420 milliárd forint között szóródnak.

Mivel a kabinet határozott szándéka, hogy nem nyújt be a kiadások lefaragása érdekében a parlamenthez pótköltségvetést, saját hatáskörben kell döntenie. Megteheti, a jogszabályok megengedik, ha nem is éppen elegáns megoldás. Bár aligha kérhető számon az elegancia a kormányon akkor, amikor az ellenzéktől a legkisebb együttműködésre sem számíthat. Ezért lehet, hogy az új pénzügyminiszternek igaza van akkor, amikor arra hivatkozva, hogy egy parlamenti vita elhúzná az időt, nem is ad rá esélyt. Csak azt ne gondolja közben, hogy az a bizonyos telefonvonal, ahol a civil lakosság közvetlenül vitatkozhat, demokratikus megoldás, és valamilyen parlamentpótló! Mert nem az.

A témáról bővebben a Piac és Profit 2004. februári számában!