A kínai sárkány magához tér

A kínai külkereskedelem: noha a tavalyihoz képest még nagy, sőt, növekvő a csökkenés, egyik hónapról a másikra azonban már szintén erős a növekedés. Az ipari termelés kilenchavi rekord ütemben nőtt júliusban, de elmaradt a várttól, jeléül annak, hogy Kínában szilárd a gazdasági növekedés, de talán nem olyan gyors, mint tavasszal remélni lehetett.

Munkaerőpiac és demográfiai kihívások: hogyan támogatható az aktív 50-60+ korosztály munkaerőpiaci részvétele, és milyen gazdasági értékteremtő megoldásokra van szükség?

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kína júliusban 105,42 milliárd dollárért exportált árukat, ez 23 százalékkal kevesebb a tavaly júliusinál, közölték a kínai vámhivatalban kedden. Júniusban 21,4 százalékos volt a visszaesés éves összehasonlításban. A júliusi kivitel értéke ugyanakkor 10,5 százalékkal meghaladta a júniusi 95,41 milliárd dollárt.

Felhalmoznak 

Júliusban az import, 94,79 milliárd dollár, 8,8 százalékkal több volt a júniusi 87,16 milliárd dollárnál, és 14,9 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az import növekedésében nagy szerepe volt a tartalékolásnak, kihasználva a tavalyinál alacsonyabb nyersanyagárakat - igaz, éppen ettől is emelkedtek a piaci árak az elmúlt hónapokban. Kína, a világ második olajfogyasztó országa, júliusban rekord mennyiségű kőolajat importált, a 19,63 millió tonnás (4,62 millió hordó) behozatal 42 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, és 14 százalékkal a júniusit. Az első hét hónapban Kína 110,4 millió tonna kőolaja importált, 5,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Júliusban a hazai üzemanyag-fogyasztás 13 százalékkal kisebb volt, mint tavaly júliusban, tükrözve a júniusi benzináremelés hatását is, viszont a kínai üzemanyagexport 31 százalékkal nőtt éves összehasonlításban.

Robog a gazdaság
Kína hazai össztermékének növekedése az első félév átlagában 6,5 százalékos lehetett éves összehasonlításban, mivel az ütem a második negyedévben 7,9 százalékra gyorsult az első negyedévi, 6,1 százalékos ütemről, a kínai statisztikai hivatal becslése szerint. Kína gazdasága számára a Világbank júniusban javította ez évi növekedési előrejelzését, 7,2 százalékra a tavasszal jósolt 6,5 százalékról. Kína GDP-je tavaly 9 százalékkal, 2007-ben 13 százalékos, rekord ütemben bővült.

A kínai ipar termelésének értéke változatlan áron júliusban 10,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, jelentették a kínai statisztikai hivatalban kedden. Ez kilenchavi rekord ütem, de elmaradt az elemzők várta sebességtől: az előrejelzések átlaga 11,7 százalékos növekedés volt. Az első félévben átlagosan 7 százalékkal volt nagyobb az ipari termelés az egy évvel azelőttinél. A termelés és az értékesítést aránya 97,9 százalékra javult az első félévi, 97,2 százalékos átlagról. Az acéltermékek gyártása 19,4 százalékkal nőtt júliusban az első félévi, átlagosan 5,7 százalékos növekedés után, rendre éves összehasonlításban.

Erőteljes élénkítés

Ellenkező irányból - vagyis meredek növekedés után - stabilizálódik a pénzellátás is Kínában, jeléül annak, hogy a gazdasági kormányzat a föllendítés szüksége után most már az inflációs veszélyre is gondol.  Júliusban a nemzetgazdasági szinten 355,9 milliárd jüan volt az új jüankölcsönök összege, 33,9 százalékkal több, mint tavaly júliusban, de csak körülbelül ötöde a júniusi 1,53 billió jüannak, közölték a kínai központi bankban kedden.

A kínai kormány ősszel közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra és a belső fogyasztás ösztönzésére. Kínában a kormány legalább 8 százalékos növekedést tart
szükségesnek a társadalmi feszültséggel fenyegető, 20 milliósra növekedett munkanélküliség enyhítéséhez. A fejlett országok a kínai gazdaságtól, az ottani belső fogyasztás növelésétől remélnek húzóerőt a világgazdaság számára.

Véleményvezér

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút

Azon morfondírozik a világ, hogy nézhette be ennyire Trump az iráni háborút 

Lehet, hogy a világ legértelmetlenebb háborújának vagyunk tanúi.
Romániának semmi baja az ukránokkal

Romániának semmi baja az ukránokkal 

Románia nagy üzleteket köt Ukrajnával.
A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca

A 22 magyar borvidékből már 21-et megtámadott a halálos amerikai szőlőkabóca 

Halálos járvány pusztít a magyar szőlőkben.
Kétpártrendszer felé halad az ország

Kétpártrendszer felé halad az ország 

Politikatörténeti különlegesség előtt áll Magyarország.
Sorban állás az ukránok drónjaiért

Sorban állás az ukránok drónjaiért 

Most már Ukrajna segíti Irán ellen az USA-t.
Alulértékelte az USA Irán drónseregét

Alulértékelte az USA Irán drónseregét 

Több amerikai katona halálával számolnak az USA-ban az iráni drónok miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo