Az Unió történetében mindössze kétszer fordult elő, hogy az előző évhez képest csökkent a kibocsátás az országcsoport egészében: 1975-ben és 1993-ban. A folyamatos növekedés viszont az új évezred elejére lelassult, 2002-ben már csak 1%-os volt. A tagállamok közül a legdinamikusabb fejlődésen Írország gazdasága ment keresztül: 2002-ben a GDP 90%-kal haladta meg az 1995. évit. A szintén gyorsan növekvő Luxemburgban 47%-os volt a növekedés mértéke. Figyelemreméltó volt a spanyol és a görög növekedési ütem is: 28, illetve 26%. A csatlakozó országokban 2002-ben összességében 38%-kal nőtt a bruttó hazai termék 1995-höz képest. Az átlagot jóval meghaladta a vizsgált évek alatt Lettország, Lengyelország és Észtország gazdasági növekedése, amelyek GDP-jüket 48, 47, illetve 44%-kal növelték meg. A litván 39%-os növekedés is igen magas volt. A valamivel fejlettebb magyar, szlovák és szlovén gazdaság 30% körüli növekedést mutatott, a cseh növekedési ütem volt a legcsekélyebb, mindössze 12%. Néhány országban a gazdasági növekedés nem volt folyamatos, egy-egy visszaesés szakította meg a folyamatot. Csehországban 1996 és 1998 között 1,8%-kal csökkent a hazai termék volumene, Máltán 2001-ben 1, Litvániában 1999-ben 2%-kal esett vissza a kibocsátás.

A gazdaság fejlettségi színvonalát leginkább a tényleges vásárlóerő alapján számított egy főre jutó GDP-vel jellemzik. 1995-ben a csatlakozásra váró országok az EU-átlag kevesebb, mint felét érték el. Az EU átlagos szintjéhez ekkor Ciprus volt a legközelebb 82%-kal. Magyarországot megelőzte még Csehország (62,2%), Szlovénia (62,8%) és Málta (52,5%) is. Észtország, Lengyelország és Litvánia az EU-átlag egyharmadát érték el, Lettország helyzete volt a legrosszabb, az egy főre jutó GDP alig negyedrészét tette ki az EU-énak. 2002-ben az EU-átlaghoz legjobban Szlovénia zárkózott fel, Ciprus helyzete relatíve romlott, már csak 72%-át éri el az átlagnak. Ezzel az eredménnyel mindketten megelőzik Portugáliát és Görögországot. 1995 óta a csehek pozíciója is romlott, de még mindig megelőznek bennünket (59,9%). Magyarország javított a helyzetén a vizsgált évek alatt: míg 1995-ben az EU-átlag 45,6%-át érte el, 2002-ben 56,7%-on állt. A balti országok és a lengyelek is közelebb kerültek az uniós átlaghoz, miközben Szlovákiának nem sikerült érdemben felzárkóznia. 1995-ben az EU 15 tagállama között kisebb eltérés mutatkozott az egy főre jutó GDP alapján, mint a 10 csatlakozó ország esetében. Az uniós átlagtól való eltérés 2002-re némileg nőtt, Luxemburg kiemelkedően magas mutatójának köszönhetően. Ha a vendégmunkások nagy száma miatt különleges helyeztű Luxemburg vizsgálatától eltekintünk, az EU-tagországok közti különbség jóval kisebb. A csatlakozó országok gazdasági fejlettségbeli különbségei számottevően nagyobbak, köztük a kelet-közép-európai országok alkotnak homogénebb alcsoportot.

Mind a csatlakozó országokban, mind az EU-tagállamokban a szolgáltatások jelentik a gazdaság legfontosabb szektorát. A szolgáltatások hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez 1995 és 2001 között növekedett a leendő és a jelenlegi tagállamokban egyaránt; egyedül a dánoknál nem változott a részaránya. A növekedés az Egyesült Királyságban és Luxemburgban volt a legintenzívebb. A szolgáltatások részaránya a bruttó hozzáadott értékből Luxemburgban a legnagyobb, meghaladja a 80%-ot, az íreknél pedig a legalacsonyabb, nem éri el az 55%-ot. Az EU-ban jellemző, átlagosan 70% körüli arányt csak a lett és máltai szolgáltatási szektor részesedése éri el, míg a cseheké az EU-minimum közelében van.

Az ipar, építőipar a második legjelentősebb gazdasági szektor. 1995 és 2001 között a bruttó hozzáadott értéken belül az ipar aránya Dánia és Magyarország kivételével mindenhol csökkent. Ugyanakkor az építőipar egyre nagyobb arányú hozzáadott értéket termel Spanyolországban, Finnországban, Portugáliában és Görögországban, ahol a részesedés növekedése meghaladta az 1 százalékpontot, illetve a csatlakozó országok között a letteknél, ahol megközelítette az 1 százalékpontot. Az ipar kimagasló arányban járul hozzá a bruttó hozzáadott értékhez Írországban (42%); részesedése a többi EU-tagországban nem haladja meg a 32%-ot. A legcsekélyebb arányú a hozzájárulása Luxemburgban (17,3%); itt már 1995-ben is a legalacsonyabb volt, azóta pedig majdnem 4 százalékponttal csökkent. A csatlakozó országokban a cseh és szlovén ipar hozzájárulása a legmagasabb (39,5, illetve 36%), a ciprusi a legalacsonyabb (20%). A magyar a litván, lengyel és szlovák részesedéssel egyezik meg, 31%.

A mezőgazdaság részaránya a bruttó hozzáadott értékben 1995-ről 2001-ig az uniós és a csatlakozó országokban is csökkent. Az EU-tagállamokban a csökkenés Görögországban, Írországban volt a legjelentősebb: a görög arány 9,9%-ról 7%-ra, az ír 7,5%-ról 3,5%-ra esett. Németországban annyira alacsony volt a mezőgazdaság hozzájárulása a bruttó hozzáadott értékhez, hogy a csökkenés gyakorlatilag elhanyagolható (1,3%-ról 1,2%). A mezőgazdasági támogatások jelentős részét a francia termelők kapják, de a mezőgazdaság szerepe ott is csökkenőben van, már nem éri el a 3%-ot sem. 1995-ben a görögöknél, íreknél, portugáloknál, spanyoloknál és a finneknél volt meglehetősen magas a mezőgazdaság részesedése, Luxemburgé és Németországé pedig a legkisebb. 2001-ben már az Egyesült Királyság és Svédország is azok közé tartozott, ahol a mezőgazdaság részaránya nem éri el a 2%-ot. A csatlakozó országok közül Máltán és Szlovéniábana legkisebb (3% körüli), a balti országokban a legnagyobb (57%) a mezőgazdaság jelentősége a nemzetgazdaságban.

A GDP felhasználásának szerkezete megmutatja, a megtermelt javak mekkora részét fogyasztja el, illetve halmozza fel egy társadalom. A végső fogyasztási kiadások az EU-ban átlagosan a GDP 79%-át teszik ki. Ezt a brit (86%), görög (83,7%) és portugál (81,6%) arány haladja meg jelentősebben, míg az ír (59,9%) és luxemburgi (61,3%) ráta jóval alatta marad. A csatlakozó országok közül Ciprus, Litvánia, Málta, Lettország és Lengyelország meghaladja a 80%-os arányt, míg a legalacsonyabb cseh arány (74,2%) az EU-átlagot sem éri el, a magyar pedig megegyezik azzal (78,2%).

A háztartások végső fogyasztási kiadásai az EU-ban általában az összes fogyasztásnak közel háromnegyedét, a GDP-nek pedig 58%-át képviselik. A tagállamok közül a görög (67,1%) és a brit (63,4%) ráta jóval magasabb ennél, Luxemburgé (41,4%) és Írországé (44,8%) pedig kifejezetten alacsonyabb. A tagjelöltek között is vannak jelentős eltérések: Cipruson, Lengyelországban, Lettországban és Litvániában költekezőbbek, Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában takarékosabbak voltak a háztartások 2002-ben.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás aránya a legtöbb csatlakozó országban és az EU-tagállamokban is nőtt 1995 óta. A csatlakozók között Csehország, Litvánia és Málta a kivétel, a tagállamok közt Németország és Ausztria. A GDP 16-25%-át fordították beruházásokra az EU-ban, az arány a briteknél és a svédeknél a legalacsonyabb, Portugáliában, Spanyolországban a legmagasabb. A csatlakozó országok körében szélesebb a skála, 19 és 30% közé esnek az arányok; Magyarország a középmezőnybe tartozik 22,3%-kal. A legmagasabb a felhalmozás aránya a Szlovákiában, a legalacsonyabb pedig Cipruson. 1995-ben még a lettek voltak a sereghajtók e tekintetben, ám náluk, illetve Szlovákiában rendkívül dinamikusan nőtt ez az arány.

Az áruk és szolgáltatások kivitelének és behozatalának különbsége, a külkereskedelmi egyenleg 11 tagállamban volt pozitív 2002-ben; a leendő tagállamok közül viszont csak kettőben (Litvánia, Szlovénia). 1995-ben még a lengyelek és a szlovákok, valamint Magyarország is pozitív egyenleggel zárta az évet. A legnagyobb a pozitívum a GDP-hez viszonyítva Luxemburgban (18,2%) és Írországban (17,9%). A legnagyobb negatívumot Görögország (-6,3%) és Portugália (-7,5%) halmozta fel. A csatlakozó országok közt Lettország (-10,6%) és Észtország (-9,4%) a negatív rekorder, Magyarország helyzete nem volt kirívóan rossz, a mi negatívumunk a GDP –2,2%-a volt 2002-ben.



Nemcsak az uniós tagállamok közt, hanem azokon belül is előfordulnak jelentős különbségek, amelyeket a regionális egy főre jutó GDP nagyságával mérhetünk. 1995-ben az EU átlagát az egy főre jutó GDP tekintetében 74 uniós régió haladta meg, amelyek együtt az EU népességének 44%-át, 165 008 100 főt, az összterület 32%-át, vagyis 1 014 200 km2-t foglalták magukban. 2000-ben az EU-átlagot valamivel kevesebb, 69 régió teljesítette túl; ezekben a fejlett régiókban élt ekkor 160 209 300 fő, a lakosság 42%-a, s a terület 21%-án helyezkedtek el. Az uniós átlagot meghaladó régió a csatlakozó országok között 1995-ben és 2000-ben is csak egy akadt, Prága, ahol 21%-kal magasabb az egy főre jutó GDP. Az EU strukturális alapjainak támogatására azok a régiók jogosultak, amelyekben ez a mutató nem haladja meg az EU-átlag 75%-át. A támogatásra szoruló régiók köre nagyjából állandó volt 1995 és 2000 között. Mindössze 5 került ki az 1995-ös 50 régió közül, és bekerült újabb három. A támogatott régiókban élő lakosság aránya csökkent az EU össznépességéhez viszonyítva, míg 1995-ben a lakosság 20%-a ezekben a térségekben élt, 5 évvel később már csak 18%. A csatlakozók körében Közép-Magyarország került ki a támogatandó kategóriából. Viszonylag fejlettnek tekinthetők még Málta, a cseh Jihozápad (52,4%), Nyugat-Dunántúl (56,6%), a lengyel Mazowieckie (58,9%) és Szlovénia (67,2%), amely egyetlen régiót alkot. A legkevésbé fejlettek 10 lengyel régió, köztük a legelmaradottabb, Lubelskie (26,6%), Lettország (30,9), Észak-Alföld (31,5%) és Észak-Magyarország (32,1%).