A vártnál alacsonyabb lett az éves infláció

4 százalékos várakozásunkkal szemben az infláció éves üteme 3,7 százalékra süllyedt júniusban. Májushoz képest 0,1 százalékkal csökkent a fogyasztói árak szintje, megismételve az előző havi dinamikát. A maginfláció 4 százalékról minimálisan ugyan, de visszaemelkedett 4,1 százalékra, ugyanakkor arra számítottunk, hogy az árszínvonal alakulása szempontjából kedvezőbb folyamatok inkább a maginfláción kívüli termékkörben következhettek be. Ezt erősíti meg, hogy például a járműüzemanyagok ára havi alapon 3,4 százalékkal csökkent.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A havi árváltozás részletei alapján az általunk vártnak megfelelően a fogyasztói kosárban 30 százalékot meghaladó súlyú élelmiszerek kiadási főcsoportnál 0,3 százalékos csökkenés következett be, és ugyancsak csökkenés volt a már említett járműüzemanyagokat is tartalmazó, 19 százalékos súlyú egyéb cikkek kiadási főcsoportnál, melynek havi mértéke 1,1 százalékos volt. A háztartási energiaárak 2,3 százalékkal jöttek lejjebb (főként a vezetékes gáz 4,6 százalékos árcsökkenésének köszönhetően), ami immár a harmadik havi csökkenés sorozatban. Az ellentétes oldalon továbbra is a 26 százalékot meghaladó súlyú szolgáltatások áremelkedése a meghatározó, ami kifejezetten jelentősnek mondható a havi 1 százalékot elérő mértékével (továbbra is jórészt a visszatekintő árazásnak köszönhetően). Ugyancsak 1 százalékot emelkedtek júniusban a szeszesitalok és a dohánytermékek árai, de a ruházkodási cikkek 0,3 százalékos emelkedésével együtt ezt részben szezonális hatások eredményezték.

Kilátások

A dezinflációs folyamat márciust követően megtört ugyan, az infláció azonban továbbra is az MNB inflációs célsávjában maradt, és az elkövetkező három hónapban akár támogatóak is lehetnek a bázishatások az infláció éves mértékének csökkenése szempontjából. Ugyanakkor az üzemanyagok utóbbi időben felgyorsult áremelkedése felfelé irányú kockázatot jelent. Éves átlagban 3,8 százalékra csökkentettük idei inflációs várakozásunkat, mégha szinte biztos is, hogy év végére a jelenlegi szinthez képest érdemben magasabb infláció alakul majd ki. Az ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy év végére 5 százalék fölé emelkedjen az infláció éves üteme.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo