A vállalkozók nem osztják a kormány optimizmusát a jövő évre, beruházási hajlandóságuk csökkent

A hazai kkv szegmens meglehetősen visszafogott pénzügyi várakozásokkal számol a következő egy évre – derült ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból.

„Bizonytalanság jellemi a hazai kkv-kat a jövőt illetően, ezért most kivárnak. Nagyon sok olyan váratlan tényező befolyásolhatja a jövőbeli terveiket, amire nincs ráhatásuk, így még ha kissé nőtt is a nyereséget érintő várakozásuk, úgy látszik, egyelőre inkább tartalékot próbálnak képezni belőle, hogy felkészülten tudjanak reagálni az előttük álló gazdasági kihívásokra” – mondta el Oraveczné Németh Ildikó, a K&H Lakossági és kkv szegmens marketing vezetője.

a K&H kkv bizalmi indexről

A K&H Magyarországon elsőként kezdte el vizsgálni a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index összeállítása jelenleg 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével történik. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 gazdasági tényezőt és azok várt változásait vizsgálják: vevői kapcsolatok, szállítói kapcsolatok, munkaerő, vállalat pénzügyei, bankok, gazdaságpolitika, közterhek, EU, versenyhelyzet, vállalati hitelkamatok. A K&H kkv bizalmi index a 10 részindex súlyozott átlaga, annak megfelelően, hogy az egyes tényezőket mennyire fontosnak ítélik a vállalkozások. A legutóbbi mérés, melyet az Impetus Research készített, 2024. augusztus 26. és szeptember 20. között történt. Készült a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo