A vállalkozók nem osztják a kormány optimizmusát a jövő évre, beruházási hajlandóságuk csökkent

A hazai kkv szegmens meglehetősen visszafogott pénzügyi várakozásokkal számol a következő egy évre – derült ki a K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból.

Míg árbevételt érintő várakozásuk stagnál (7 pont), addig nyereség vonatkozásában egy mérsékelt, egypontos emelkedést prognosztizálnak, amivel az index eléri a 4 pontot. Látható, hogy a kis- és középvállalkozások kivárásra játszanak, ezt mutatja, hogy a beruházási hajlandóságuk 4 százalékpontos csökkenéssel 56 pontra mérséklődött.

növekvő nyereség változatlan árbevétel mellett

Továbbra is 7 ponton stagnál a magyar kkv szegmens árbevételét mutató index – derült ki a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások következő 12 hónapos várakozásait bemutató K&H kkv bizalmi index harmadik negyedéves adataiból. Cégméret szerint a legkisebbek, vagyis a 20-100 millió forintos árbevétellel rendelkezőknél egy pontos emelkedés látható, így most már 8 ponton áll a mutató. Velük szemben a 100-300 millió forintos árbevételi sávban elhelyezkedő cégek várakozása 6 pontra mérséklődött, ami mínusz egy pontot jelent az előző negyedévhez képest. A 300 millió forintot meghaladó árbevételű kkv-k továbbra is stabilan 5 ponton állnak.

A nyereségességet érintő várakozásokat bemutató skála ugyanakkor egy kisebb hullámvölgy után ismét emelkedni kezdett. Árbevétel szerint a legkisebb és a közepes méretű kkv-k egy-egy ponttal emelkedtek, így a mutató mindkét esetben 4 ponton áll, a nagyok esetében nincs változás az előző negyedévhez képest, továbbra is 3 ponton állnak.

megtorpanó beruházási hajlandóság

A kkv-k úgy tűnik, egyelőre kivárnak, mert a K&H kkv bizalmi index beruházási hajlandóságot vizsgáló részindexe 4 pontot csökkenve a harmadik negyedévre 56 pontra mérséklődött. A gépek vásárlását mutató görbe 4 pontot esett, jelenleg 17 ponton áll. Emellett a minőségbiztosítási célú beruházásoknál tapasztalható jelentős csökkenés, 4 pontról 1 pontra módosult a mutató. Az informatikai fejlesztésekre, valamint a vállalkozásindításra való hajlandóság is mérséklődött, előbbi 2 ponttal 27 pontra, utóbbi 2 pontról 1 pontra változott. Ezzel szemben az ingatlancélú fejlesztések 8 ponton állnak, a gépjárműparkot érintő fejlesztések pedig 20 ponton, vagyis egy-egy ponttal emelkedtek az előző negyedévhez képest. 

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo