A Revolutnál bankolni olyan, mint védőháló nélkül légtornászkodni

Aktív betétgyűjtésbe kezdett a litvániai székhelyű, itthon határon átnyúló szolgáltatóként működő Revolut Bank, ám továbbra sem kér magyarországi leánybanki engedélyt, s így nem is csatlakozik a hazai betétbiztosítási rendszerhez. A bank hazai ügyfelei, elszámolási vagy csalási jogvitáikat változatlanul külföldön, litvánul vagy angolul intézhetik. Minderre megoldást jelentene, ha a Revolut itthoni leánybankként, magyarországi székhellyel, kellő tőkeerővel, az OBA betétgaranciájával végezné tevékenységét.

Egy-egy elszámolási, fogyasztói, betétbiztosítási vagy éppen csalással kapcsolatos probléma esetén emellett az érintett hazai fogyasztók (a nemzetközi békéltetési eljárás mellett) alapvetően csak Litvániában – litván vagy angol nyelven – kereshetnek jogorvoslatot saját ügyeik kapcsán. Az MNB-nek nincs hivatalos információja a magyar ügyfelek fogyasztói jogainak érvényesüléséről, a számukra kedvező döntések arányáról. Határon átnyúló intézmény esetében ugyanis az uniós jog szerint a hazai pénzügyi felügyeletet „fogadó országként" csak rendkívül korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványok illetik meg (elsősorban a litván jegybankhoz fordulhat az ügyfelek védelmében).

Ahogy azt az MNB korábban is hangsúlyozta, a Revolut Bank fióktelepként való működése erősítené a hazai fogyasztóvédelmi felügyeleti hatáskört, azonban a hazai ügyfelek pénzeszközeinek védelmére továbbra is a litván betétbiztosítás szabályai vonatkoznának. Mindezek miatt a Revolut Bank a hazai ügyfelek iránti elköteleződését azzal erősíthetné meg, ha önálló magyar leánybankként működne, itthoni székhellyel és tőkeerővel, csatlakozva a magyar betétvédelmi rendszerhez. (Magyar Nemzeti Bank)

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo