A kiadvány szerint jelentős különbségek vannak az egyes kékgalléros munkakörök kereseti lehetőségei között: míg a képzetlen fizikai dolgozók jellemzően 330–520 ezer forintos havi bérsávokkal találkozhatnak, a szakképzett munkavállalóknál már jóval magasabb összegek is megjelennek. A szakképzett fizikai dolgozók között különösen a technikai tudást igénylő munkakörök fizetnek jól. Egy tapasztalt PLC-technikus havi bére a központi és a nyugati régióban akár 1,1 millió forint is lehet, az automatizálási technikusoknál 950 ezer és 1 millió forint között mozog, a villamos karbantartóknál pedig 700–870 ezer forintos felső bérsávok szerepelnek. A szerviztechnikusok akár 950 ezer, a tapasztalt hegesztők pedig 850 ezer forintot is kereshetnek havonta.
A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet
Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.