A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet

Sosem volt még ilyen magas a váltási hajlandóság a kékgalléros munkavállalók körében – derült ki a Gi Group Holding toborzócég kutatásából. Ez döntően annak köszönhető, hogy sokan semmilyen, vagy legfeljebb alacsony béremelést kaptak az idei évben. A munkaerő megtartását ugyanakkor nemcsak a fizetés, hanem a munkába járás költségei és a béren kívüli juttatások is egyre inkább befolyásolják.

Sokkal többen érdeklődnek egy pozíció iránt, ha tudják, hogy milyen a kereseti lehetőség. A kékgalléros munkavállalók is elkezdtek csomagban gondolkodni, már nem csak az alapbér és a túlórapénz fontos számukra. A munkavállalók elvárásai és a cégek által kínált juttatások között ugyanakkor jelentős különbségek lehetnek. Jó példa erre a 13. havi fizetés: a dolgozók 87 százaléka fontosnak tartja, miközben a kutatásban részt vevő munkáltatóknak mindössze 13 százaléka biztosít ilyen juttatást.

„A jövő évi béremelések várhatóan nem lesznek magasak, azonban az szja-csökkentéssel együtt sokaknak akár 8-10 százalékkal is emelkedhet a bére” – vélekedik Gáspár Gergely.

A munkavállalók alkupozícióját a munkaerőpiac kínálati oldalának változása is befolyásolhatja. A harmadik országbeli munkavállalók alkalmazásának korlátozása miatt a vállalatoknak nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a magyar dolgozók megtalálására és megtartására.

Ez növelheti a hazai munkavállalók érdekérvényesítő képességét, miközben a cégek közötti verseny és az országon belüli mobilitás is erősödhet. A kutatás szerint a korábbi, elhúzódóan bizonytalan gazdasági időszakokkal ellentétben a fizikai dolgozók jelenleg egyáltalán nem kapaszkodnak a székükbe. A továbbra is nagy munkaerőhiány és a megélhetési problémák egyaránt a váltás felé tolják őket.

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo