A kormány befagyasztotta a késedelmi kamatokat

Egy e hét szerdán megjelent kormányrendelet maximalizálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a Polgári Törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket. Ez az intézkedés feltehetőleg az infláció kordában tartását célozza. A változást a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársa, dr. Hegyi Áron foglalja össze röviden.

Bármilyen késedelmi kamatkövetelés az ukrajnai háborúra tekintettel elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt legfeljebb évi huszonöt százalékos mértékben érvényesíthető, ezt meghaladó részében pedig úgy kell tekinteni, mintha azt ki sem kötötték volna.

dr. Hegyi Áron (Fotó: Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda)
dr. Hegyi Áron (Fotó: Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda)

Kiemelendő, hogy ez a „kamatmaximum” nem csak a jövőben kötendő szerződésekre, de a Kormányrendelet hatálybalépésekor már hatályos szerződések kamatainak érvényesítésére is vonatkozik, tehát késedelmi kamat jogcímen a Kormányrendet kihirdetésekor már hatályban lévő szerződések alapján sem követelhető 25 százaléknál magasabb kamat. Ha a felek a szerződésben ennél magasabb kamatmértéket kötöttek ki, úgy az a veszélyhelyzet ideje alatt a jogszabály alapján nem érvényesíthető.

Mivel a Kormányrendelet csupán veszélyhelyzet ideje alatti „érvényesíthetőségről” és nem a kamatmaximum veszélyhelyzet ideje alatti kötelező „alkalmazandóságáról” beszél, elképzelhető, hogy azoknak, akik szerződés alapján a 25 százaléknál magasabb kamatra lennének jogosultak, érdemes kivárni a veszélyhelyzet megszűnését és csak azután (de még elévülési időn belül) érvényesíteni a késedelmi kamatkövetelésüket, hogy azt ismét a "normál" szabályok szerint, a 25 százalékos mértéket meghaladóan tehessék.

Tekintve, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok szerint a veszélyhelyzet 2022. december 1-én hatályát veszti, így a jelenlegi szabályozás szerint a kamatmaximum is eddig szól. Érdemes lesz tehát figyelni, hogy a veszélyhelyzet – és ezáltal a kamatmaximum – meghosszabbításra – mondja Hegyi Áron.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo