A gazdasági növekedés az első negyedévben a vártnál gyorsabban indult újra itthon

A Monetáris Tanács ülésén várakozásunknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot. Emellett 50 bázisponttal 6,25 százalékra hozta le az O/N betéti kamatot, valamint 8,25 százalékra mérsékelte az O/N fedezett hitel kamatát.

Kilátások

Véleményünk szerint a döntést követő sajtótájékoztató semleges hangvételűnek mondható, az áprilisban jelzett iránymutatás nem változott érdemben.

Úgy látjuk, hogy a jegybank még egy 50 bázispontos kamatcsökkentést léphet meg júniusban, majd az év második felében már csak minimális mértékben enyhítheti a kamatkondíciókat az MNB. Így év végére 6,25 százalékos alapkamattal számolunk. A következő hónapokban ismételten fokozatosan emelkedik az infláció éves mértéke, továbbá a geopolitikai feszültségek és a nemzetközi befektetői hangulat változékonysága is körültekintő, óvatos monetáris politikát indokolnak. Emellett a Fed irányadó rátájával kapcsolatos piaci várakozások is behatárolják az MNB mozgásterét. A piacok két kamatvágást áraznak a tengerentúlon, de a Fedhez képest érdemi kamatfelárra lehet szükség Magyarországon. (Balog-Béki Márta szenior tőkepiaci elemző, MBH)

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo