– Nemrég jelentette be az új, Európa Technológiai Beruházási Felzárkóztatási Hitelprogramot, amelyet további négy követ majd a hazai vállalkozások és intézmények európai uniós csatlakozásra való felkészítése érdekében. Milyen gazdaságpolitikai koncepció húzódik meg e programok mögött?

– A Magyar Fejlesztési Bank által márciustól indítható öt program lényege, hogy kínálati ösztönző. Tehát nem keresletet pótló gazdaságélénkítő eszközt alkalmazunk a hazai vállalatok versenyképességének növelése érdekében, hanem a legkülönbözőbb bankári eszközökkel szeretnénk ösztönözni a szükséges technológiafejlesztéseket, minőségváltást. Hogy miért éppen az Európa-szerű hosszú lejáratú beruházási hitelprogramokkal? Mert tény, hogy a hazai vállalatok gyakran panaszkodnak tőkehiányra. A tőkét azonban nem lehet pótolni, nem tőkét „pótló” támogatás kell, hanem olyan megoldás, amely segít a kisebb hazai cégeket is megismertetni a pénzügyi szektor szereplőivel. S miután a pénzügyi szektor kínálatából hiányzik a hazai kis- és közép-, sőt a nagyvállalatok hosszú távú hitelezése is – miközben a lassan megtérülő fejlesztési beruházások más forrásból nem valósíthatók meg –, nekünk ilyet kell biztosítanunk. A következő „uniós” társfinanszírozási program keretében azoknak kínálunk majd hazai, banki fejlesztési tőkét, akik uniós támogatásra kívánnak pályázni, ám a szükséges saját erővel nem rendelkeznek. Egy-egy regionális pályázaton való induláshoz ugyanis akár több évre előre meg kell előlegezni a saját forrásokat. A következő, „oktatásfejlesztési” program azt próbálja orvosolni, hogy nem elég erős a közszolgáltatásokat működtető intézményi rendszerünk. Ezért ezen belül elsősorban a szakképzésben elöl járó iskolákat, szakiskolákat, egyetemeket kívánjuk hosszú lejáratú kölcsönökkel segíteni annak érdekében, hogy azután maguk is elkezdhessenek üzleti módon tevékenykedni. Egy külön program a határon túli magyar befektetések ösztönzése, illetve az ebben való kockázat csökkentése, főként a román, szerb piacra igyekvőkre figyelve. A Corvinus Rt. – ami tőkeemeléssel az MFB Rt. többségi tulajdonába kerül – feltőkésítése szerepel a napirenden. Elsősorban olyan vállalkozásokat szeretnénk segíteni, amelyek határon túl nyíló kereskedelmi, szolgáltató vagy más hálózatokban gondolkodnak, mivel a hálózatoknak jelentős multiplikátorhatásuk is van. Ezek a programok összességükben azok alá tolják a pénzügyi kapcsolatokat, akik maguk is tudnak és akarnak fejleszteni, és a célunk az, hogy az MFB egy idő után akár kivonulhasson a finanszírozásból, átengedve a piacot a kereskedelmi bankoknak, amelyek az ügyfélszerzésben hihetetlenül érdekeltek, különösen, ha meg lehet osztani az állammal a kockázatot. Emellett ezek a programok közvetetten az adócsökkentés-program folytathatóságához vezetnek, ugyanis nem az adófizetők pénzét költjük támogatásokra, hanem a megtakarítók pénzét fektetjük be beruházásokba.

– Melyek a kiemelten fejlesztendő területek, illetve vannak-e olyanok, amelyeket kizárnak a támogatásból?

– Nem, egyelőre nem zárunk ki egyetlen területet sem, mivel minden munkahely megtartása vagy új munkahely keletkezése egyaránt fontos. Csak orientálni szeretnénk tehát, hiszen egyetlen keret sem határtalan, és a kamattámogatást se lehet a végtelenségig fokozni. A gazdaságpolitikai céloknak megfelelően emeltük ki az exportnövekedést serkentő technológiai fejlesztésektől kezdve az energiaracionalizáláson át a minőség- és környezetirányítási rendszerekig a legfontosabb célokat.

– Mi kettőt hadd említsünk a tucatnyi célból: az információs-kommunikációs technológiai fejlesztéseket és az információvédelmi rendszereket.

– Az utóbbival kezdeném: a kisebb hazai cégek nem fordítanak kellő figyelmet a saját találmányaik, ötleteik védelmére, iparjogvédelemre. Továbbá akadozó náluk az ehhez szükséges információáramlás is, tehát ha az ehhez szükséges eljárásokat, rendszereket, szoftvereket gyártókat és szolgáltatókat támogatjuk, akkor – megint csak a multiplikátorhatás révén – felgyorsítjuk a teljes folyamatot. A kérdés első felére visszatérve: egyszerűen tudomásul kell vennünk, hogy nyitott, multikulturális világban élünk, ahol az információs-kommunikációs rendszerek nélkül el lennénk szigetelve. De nem vagyunk, és különösen igaz lesz ez az uniós csatlakozás után, hiszen a gyerekeink bárhova járhatnak egyetemre, bárhol dolgozhatnak…

– A gazdasági tárca a közelmúltban huszonöt gazdaságkutató intézetnek adott megbízást arra, hogy elemezze az uniós csatlakozás várható hatását. Nincs ez kicsit későn?

– Az elődeim munkáját nincs jogom bírálni. Természetesen jó lenne, ha rendelkezésünkre állnának már idősoros adatok arról, hogy a belépés közeledtével melyek a legnagyobb kihívást jelentő kérdések, és melyek halványulnak el. De miután az unió jövőre sem ránk szakad, hanem a beilleszkedés még mindig folyamat lesz, tanulságosak lehetnek a most készülő felmérések is, például arról, hogy egy-egy szakmában miként készültek fel a vállalkozások a szabványosításra, képesek-e teljesíteni a közúti szállításra vonatkozó szabályokat, és mit várnak azoktól, rendelkeznek-e technológiai szempontból megfelelő eszközökkel, és így tovább. Mivel ez az első ilyen típusú felmérés, valószínűleg rá fogunk csodálkozni az eredményekre, de nem a fióknak szánjuk a tanulmányokat, hanem vannak előzetes elképzeléseink arról, hogy milyen intézkedéseket hozunk meg, lehetőleg még az első félévben.

– Ilyen intézkedésnek tekinthető a vidék felzárkóztatása uniós ismeretekből?

– Igen. Van egy viszonylag jó adatbázisunk arról, hogy az egyes régiókban milyen a vállalkozási hajlandóság, és milyen jellegű. Ennek alapján kértük fel az egyes szakmák legjobbjait, hogy menjenek el az adott térségbe konzultálni. Tudom, ez is kicsit későn van…

– Milyen mértékben tudtak ebben a munkában a szakmai szövetségekre támaszkodni?

– Teljes mértékben, hiszen ők képesek a legpontosabban megfogalmazni az igényeket, részben ők biztosítják a szakembereket, mi pedig a szükséges finanszírozási feltételeket. De persze nem egyforma az egyes szakmai szervezetek felkészültsége sem, mert vannak, amelyek inkább csak a szívükön viselik a tagjaik gondjait, míg mások, szerencsére, a vállukon hordják. Ám tavaly, az „Okos Magyarország” program kidolgozásakor már volt alkalmunk megismerni egymás javaslatát ezekkel a szervezetekkel és szakértőikkel, és minden túlzás nélkül, sokat tanultunk az akkori együttműködésből.

– A szakmai szervezetek gyakran konkrét és gyors állami beavatkozásokat várnak, például olyat, mint a piacvédelem. Egy ilyen intézkedésre a közelmúltban a műtrágyapiacon került sor, de alig néhány óra múlva máris feloldották, ami kívülről kapkodásnak tűnik. Mikor és milyen eszközök megengedettek a hazai termelők védelmében, különösen az EU-ba lépést követően?

– Ez nagyon összetett kérdés, nehéz röviden megválaszolni. Ami tény, hogy egyre inkább olyan környezetben kereskedünk, ahol a versenyszabályok miatt mi már sok mindent nem tehetünk meg, de a szomszédos országok még sok mindent megengedhetnek maguknak a saját belső piacuk védelme érdekében. Tehát nem könnyű egyensúlyozni a szabályok és a termelői, kereskedői érdekek között. Ez egy-egy konkrét esetben tűnhet kapkodásnak, de nem az, hanem rugalmas alkalmazkodás ahhoz, hogy mikor, milyen garanciákat kapunk a szomszédainktól a tisztességes versenykeretek betartására. A műtrágyakérdést például néhány uniós országban egyszerűen azzal oldották meg, hogy tűzveszélyes anyagnak minősítették, és mint ilyet, nem engedik importálni.

– Egy másik, az érdekvédelmi szervezetek által unalomig ismételt probléma a vállalkozásokra kirótt magas adóterhek, amelyek nagy része ráadásul forgalomfüggő. Mint az SZDSZ gazdaságpolitikájának kidolgozója, ön is és a kormány elfogadott programja szintén érezhető adócsökkentést ígért, de ebből egyelőre alig valósult meg valami, holott versenyképességünk szempontjából ez elengedhetetlen lenne.

– Erre van egy jövőbe tekintő és egy múltat magyarázó válaszom. A jövőbe tekintő szerint az idei adótörvények vitájában a tárca négy javaslatot dolgozott ki, ami keresztül is ment. Ezek: az adómentes fejlesztési tartalék bevezetése; az amortizáció gyorsított elszámolása az ingatlant és a gépkocsit kivéve; a fix összegű egészségügyi hozzájárulás fokozatos megszüntetése; és az, hogy a személyi jövedelemadó szabályait 2004-re is betonozzuk le, előre. Végül, de nem utolsósorban van egy vizsgálandó javaslatunk: hogy ha már az adóhivatalnál hatalmas informatikai fejlesztés valósul meg, akkor ez tegye lehetővé az egy számlára fizetést, vagyis ne a vállalkozó, hanem az APEH ossza szét a megfelelő adószámlákra a befizetett összegeket. Az adóigazgatási eljárást ennek megfelelően kell végiggondolni, ami nem könnyű, de jelentősen csökkenteni fogja a cégek adminisztrációját. A múltra visszatekintő válaszom szerint Magyarországon a rendszerváltás nyomán éppen azért nem lett tömeges a munkanélküliség, mert rengetegen váltak vállalkozóvá. Csakhogy az ezzel nyert szabadságnak bizony ára és költségei vannak. A gazdasági irányításnak pedig többek között az is a feladata, hogy a kívánatos működéshez szükséges üzeneteket még akkor is fogalmazza meg – szükség esetén szigorítással –, ha tudjuk, hiányosak még a végrehajtáshoz a feltételek.

– Sokan és sokféle módon kérdezték már önt az autópálya-építési programról, és bizony nemegyszer volt kénytelen saját magát is cáfolni a tervezett beruházások ütemét, költségeit vagy a megbízott kivitelezőket illetően. Mi ennek az oka?

– Távolabbról közelítenék az autópálya-építésekhez. A legfontosabb gazdaságpolitikai cél jelenleg a versenyképességünk helyreállítása. Ehhez három fontos eszközre van a kormányzatnak feltétlenül szüksége. Egy átlátható és többé-kevésbé takarékos fiskális politikára, mert ez győzi meg a piac szereplőit a költségvetés kiadásainak a racionalizálásáról, és ennek alapján lehet együttműködni a jegybankkal is az infláció elleni harcban. Továbbá, ezzel szoros összefüggésben, a költségvetés bevételi oldalát érintő adócsökkentésre; főként a munkabérköltségeket és a beruházásokat kell kedvezményezni. És végül szükség van a költségvetési kiadásokon belül meghatározott prioritásokra, főként olyanokra, amelyek összeköttetést teremtenek. Ilyen egyfelől a közlekedés, tehát az autópálya-építés is, másfelől az e-gazdaság. Persze ahhoz, hogy ezeknek a szempontoknak érvényt szerezzünk, különböző vitákon kell áttörni.

– Politikai vitává fajult az a tény, hogy néhány multinacionális vállalat bezárta magyarországi gyárát, míg mások tervezett beruházásokat jelentettek be. Az ellenzék a működő tőke kivonulásáról beszél, a jelenlegi kormány hibás gazdaságpolitikáját okolva ezért, míg önök struktúraváltásról. Számítanak még további elbocsátásokra?

– Nem számítunk. Mégpedig azért nem, mert egyes nagy, nemzetközi cégeknél valóban szerkezeti átalakulás megy végbe a világban, ami nálunk kicsit megkésve indult meg. Jól ismert, hogy az elmúlt két-három évben a tőzsdei árfolyamokban megmutatkozó buborékgazdaság kipukkant, vagyis a korábban felhajtott árfolyamú IT cégek is elkezdtek költségtakarékosan dolgozni. Hazánkban is elsősorban azok zártak be, amelyek ebben az ágazatban és annak is bizonyos lecsengő termékeiben voltak érdekeltek, és amelyek korábban a buborék hullámain betanított munkával tudtak jól érvényesülni. Számukra, és mellettük a manufaktúra jellegű üzemek számára, valószínűleg akkor is olcsóbbá vált volna a nyitottá váló Kína, ha Magyarországon nincs minimálbéremelés, ha nincs az előző kormányhoz kötődő elhibázott gazdaságpolitika, csak esetleg nem ilyen gyorsan. Azért sem számítunk újabb bezárásokra, sőt ellenkezőleg, az anyaországokban meglévő kisebb és közepes gyártóbázisok hozzánk történő áthelyezését várjuk, mert a mostani gazdaságpolitika üzenete világos: egyfelől mérsékeljük a bérköltségek terheit, másfelől hangsúlyt helyezünk a szakképzésre, és folytatjuk az infrastruktúra-fejlesztéseket. Persze az érdekelt cégek – lásd a Philips esetét – a szerkezetátalakításhoz sokszor csak úgy tudnak a saját országukban társadalmi támogatást szerezni, ha először sokkolnak, utána gyógyítanak; vagyis először azt jelentik be, hogy nemcsak otthon építenek le, hanem nálunk is, és utána hozzák ide az újat.

Megjelent a Piac és Profit üzleti magazin 2003. márciusi számában.