300 milliárdnyi hitelből lehet választani

A kis- és középvállalkozások (kkv) számára jelenleg mintegy 300 milliárd forint keret érhető el a különböző támogatott hitelprogramok révén - mondta Burány Sándor, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára pénteken kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Burány Sándor emlékeztetett arra, hogy a kormány a gazdasági válság hatásainak mérséklésére 1.400 milliárd forint gazdaságélénkítő csomagot hirdetett meg, amelynek fontos részét képezik a pályázati források mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szóló kedvezményes pénzügyi konstrukciók.

Az Új Magyarország Mikrohitel Programban 59 milliárd forintos keret áll rendelkezésre beruházási és ahhoz kapcsolódó forgóeszköz-hitelre. A mikrohitel programban forgóeszközre maximum 6 millió forint hitel vehető fel egy évre, beruházásra maximum 10 millió forint kapható tíz év futamidőre. Az Új Magyarország Beruházási Hitelprogramban 10-100 millió forint hitelt vehetnek fel a kis- és középvállalkozások maximum 10 évre, a rendelkezésre álló keret 50 milliárd forint. A Magyar Fejlesztési Banknak (MFB) 160 milliárd forint kerete van a kkv-knak szóló beruházási és forgóeszközhitelekre.

Az államtitkár utalt arra, hogy a bankok egyebek közt azért tudják kedvezményesen nyújtani a hiteleket, mert a kormány garanciát is ad ezekhez. Az Új Magyarország Hitelgarancia Programban 29 milliárd forint keret áll rendelkezésre, amelyből a maximum 100 millió forint hitel 80 százalékát lehet garantálni legfeljebb 10 évre. Burány Sándor kitért arra, hogy a kormány a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. keretét 900 milliárd forintra emelte, amelyből a mikro-, kis- és középvállalkozások hiteléihez nyújtanak 80 százalékos garanciát maximum 25 évre.

A kis- és középvállalkozások finanszírozásában részvevő Széchenyi Kártya program kamattámogatására az idén 2 milliárd forint áll rendelkezésre.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo