Ezen belül a versenyszféra létszáma 1,5%-kal nőtt, a költségvetésé 1,0%-kal csökkent. A bruttó nominális átlagkereset 8,6%-kal, a nettó átlagkereset 7,4%-kal, a reálkereset (a fogyasztóiár-index 7,1%-os növekedése mellett) 0,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit.
A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is azokra az ágazatokra jellemző, mint korábban – ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás: 12,9%; kereskedelem, javítás: 9,0%; építőipar: 3,2%; egyéb közösségi személyi szolgáltatás: 2,6%; szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás: 2,1%. A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágban, illetve a feldolgozóiparban csökkent jelentősen a létszám (3,7, illetve 2,3%-kal). A feldolgozóiparon belül a gépipar létszáma ugyan átlagot meghaladóan, 2,7%-kal nőtt, ám ez nem ellensúlyozta a többi ágazat létszámvesztését. A költségvetés három fő területén 0,7–1,4% közötti volt a létszámcsökkenés, azonban az egészségügyi ágon belül a humán-egészségügyi ellátást ennél nagyobb, 2,8%-os csökkenés jellemezte, a szociális ellátásban viszont 1,6%-kal emelkedett a létszám.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 2004. január–júniusban 141 900 forintot ért el (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 93 400 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 198 500 Ft); a versenyszférában dolgozók átlagosan 134 100 forintot (ezen belül a fizikaiak 93 600 Ft-ot, a szellemiek 214 400 Ft-ot), a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 160 800 forintot (ezen belül a fizikaiak 93 200 Ft-ot, a szellemiek 183 300 Ft-ot) kerestek.
A bruttó nomináliskeresetek a versenyszférában 10,1%-kal, a költségvetési területen 6,3%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest.
A legjobban fizető gazdasági ág, ágazat a pénzügyi tevékenység volt (316 300 Ft), ezt követte a vegyipar (188 200 Ft), a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (181 800 Ft), a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás (180 100 Ft), valamint az oktatás (161 000 Ft). Átlag alatt kerestek a foglalkoztatottak a textília-, textiláru-, illetve a bőrtermék-, lábbeligyártásban, a máshova nem sorolt feldolgozóiparban, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátásban, továbbá a mezőgazdaságban és az építőiparban.
A nettóátlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 800 Ft-nak felelt meg január–júniusban (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 68 600 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 118 700 Ft), átlagosan ez 7,4%-os növekedés a tavaly január–júniusihoz képest.
A nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 149 100 Ft (január–júniusi átlagos középárfolyamon számítva 582 euró) volt, 9,6%-kal több az előző év azonos időszakinál. A munkajövedelem kereseten felüli része 2004. január–júniusban munkavállalónként átlagosan 4,8% volt.
142 ezer forint a havi bruttó átlagkereset
A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 784 ezer volt 2004. január–júniusban, ez 0,9%-os növekedés az előző év azonos időszakához képest.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?

Trump akkorát odavert Putyinnak, amit még Biden sem tett meg, feloldotta Ukrajna rakétahasználatának korlátozását
Eszkalálódik az ukrajnai háború.

Burgonya kilója 30 forintért
A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.

Hatalmas szerencsétlenséghez vezetett Ukrajna hintapolitikája, amikor egyszerre akart megfelelni Oroszországnak és a Nyugatnak
Nem olcsó az orosz olaj, politikai ára van.

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét
A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.