1,2 millió forintot is ajánlanak a tapasztalt mérnököknek

Minél magasabb szintű, specializált tudásra lenne szükségük, annál tovább tart számukra a megfelelő személy megtalálása. Az egyetemek nem ontják magukból a frissen végzett, tehetséges fiatalokat, és nincs túlkínálat a szabadon alkalmazható, gyakorlott szakemberekből sem. Utóbbiak keresettségét szembeötlő módon alátámasztja a fizetési igényeik ugrásszerű emelkedése. Esetükben egyáltalán nem ritka az akár 1,2 millió forintot elérő havi bér sem – áll az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) legfrissebb, a hazai mérnökszakmát vizsgáló jelentésében, ami kitér arra is, hogy a vállalatok különböző elvárások mentén keresik a gyakorlattal rendelkező és a pályakezdő kollégáikat. 

Az régóta közkeletű tény, hogy a több éve a szakmájukban dolgozó mérnökökért kapkodnak a vállalatok. Az értük folyó versenyt csak fokozza, hogy folyamatosan bővülnek a szakértelmüket igénylő beruházások – köszönhetően többek között az olyan gyárépítéseknek, mint Debrecenben a BMW-é.

Az EJMSZ jelentése kitér arra, hogy az semmiképpen nem cél, hogy a vállalatok egymásra licitálva próbálják elcsábítani magukhoz a mérnököket. A szektor arra próbál törekedni – ha ez ma még vágyálom is –, hogy senki se küzdjön szakemberhiánnyal. Az ehhez vezető úton az egyik legfontosabb feladat az egyetemi mérnökképzések céges támogatása minden régióban. Ha a duális képzés nem hozza a várt eredményeket, akkor más, direkt segítséget nyújtó megoldást kell keresni a következő generáció betanításához. A szövetség ezek között említi a mérnök szakok végzősei számára indított személyes mentor – és gyakornoki programokat.

Viszont nem elég csak erre a korosztályra koncentrálni. Az EJMSZ pont ezért tavaly elindította a saját Mérnöki Pályaorientációs Mentorprogramját, amelynek célja, hogy elősegítse a középiskolás gyerekek műszaki pályaorientációját. Az eddigi tapasztalatok nagyon ígéretesek. 12 tagvállalat kapcsolódott be a kezdeményezésbe. Az általuk delegált 15 mentor bő félév alatt 18 mentorálttal foglalkozik. Mindezeken túl a mérnökképzések piaci elvárásokhoz való igazítását az egyetemi eszközfejlesztések is előre lendíthetik, amiknek köszönhetően a hallgatók már az iskolapadban a legmodernebb technológiákkal ismerkedhetnek meg.

Véleményvezér

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött

Francia-német ellentét állhat a befagyasztott orosz vagyon körüli vita mögött 

A németek keményebbek lennének Moszkvával.
A bíróság betiltotta a kormánypropagandát

A bíróság betiltotta a kormánypropagandát 

Elharapódzott a hazudozás.
Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t

Na erre mit lép Trump, Putyin megfenyegette az USA-t 

Putyin keménykedik Venezuela ügyében.
Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat

Jól hat a putyini propaganda, egyre több orosz gyűlöli az európaiakat 

A gyűlöletet könnyű szítani.
Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál

Hatalmas öngól, nagyot ugrott az EU támogatottsága a magyaroknál 

Milliárdok folytak a kanálisba.
Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül?

Fóbia vagy valóság, hogy Putyin Európa ellen készül? 

Oroszország hatalmas hadi készleteket halmoz fel, de ki ellen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo