A bizonytalanságnak - a fetieken túl - kifejezett gazdasági okai is vannak, amelyek a kilencvenes évek hosszú amerikai fellendülésének hirtelen végével, a töretlen fejlődés illúziójának szertefoszlásával, a növekedést és a műszaki fejlődést hordozó informatikai ágak válságával kapcsolatosak. A világtermelés és a világkereskedelem lanyhulása már az Egyesült Államok elleni terrortámadás előtt kibontakozott és – az Amerika sérthetetlenségébe vetett hit megrendülésétől nem függetlenül – egyelőre tartósnak bizonyult. Az OECD-országokban – ahol a 2001-et megelőző öt évben egyetlen egyszer süllyedt a növekedés átlagos rátája 3 százalék alá – 2001-ben és 2002-ben csupán 1, illetve 1,5 százalékkal nőtt a GDP, s újra fokozódott a megelőző években csak kevéssel visszaszorult munkanélküliség. Az USA-ban 2001-ben (0,2 százalékos GDP-növekedéssel) került mélypontjára a konjunktúra, de tavaly sem bontakozott ki határozott felívelés; az Európai Unióban a hanyatlás fokozatos volt (2001-ben 1,7 százalékos, 2002-ben csak 1 százalékos növekedés), s Japánban az évtizedes válság újra mélyebb szakaszába került. Prognózisunk szerint – amely a világgazdaság alakulására ható nem gazdasági fejlemények viszonylag kedvező alakulására épít (arra tudniillik, hogy az iraki háború időben és kiterjedésben korlátozott lesz, a nemzetközi gazdaság alapvető infrastruktúrája folyamatosan működőképes marad) – a fejlett világban valamelyes javulásra legkorábban az év vége felé számíthatunk. Éves szinten a javulás az előző évhez képest akkor is szerény marad: az OECD-országok átlagos gazdasági növekedése 2 százalék körüli lesz, az Egyesült Államokban 2,5 százalékos, Japánban 0,8 százalékos, az Európai Unió országaiban mindössze 1,3 százalékos (ezen belül Németországban mindössze 0,6 százalékos) GDP-növekedés valószínűsíthető.

2. Az OECD-térségben a vontatott gazdasági tevékenységet az esetenként (lásd: Egyesült Államok) agresszíven ösztönző monetáris és fiskális politika sem volt képes visszaállítani a korábbi dinamikus növekedési pályára. Ez csak részben magyarázható a gazdaságon kívüli bizonytalansági tényezőkkel, hiszen a konjunkturális lanyhulást a túlkínálat kialakulása váltotta ki, mellyel egy idő után még a jó ütemben bővülő kereslet sem tudott lépést tartani. Másfelől: a kiélezett világpiaci versengésnek a jövedelmezőség romlása lett a következménye, ami oda vezetett, hogy a vállalatok egyre kevésbé képesek a termelési költségeket, azok esetleges emelkedését elismertetni a késztermékek árában. Ebben a helyzetben már nem az infláció elleni harc, hanem éppenséggel a deflációtól való félelem jellemzi a fejlett országokat. Bár defláció – az OECD-térségben – egyelőre csak Japánban van, ahol 1999 óta, azaz az ötödik egymást követő évben, csökkennek a fogyasztói árak, másutt is tapasztalhatóak bizonyos jelei. Az átlagos inflációs ráta az OECD-ben 2002-ben 1,5 százalék volt. A fogyasztói árak emelkedése a múlt év tavaszától/nyarától kezdve mindenütt lelassult. Általában jellemző, hogy csak az energia és a szolgáltatások árai emelkednek, más termékek esetében gyakori az árcsökkenés. A kedvezőtlen külső és belső keresleti helyzetben némi további kamatcsökkentésre számítunk. A kamattrend megfordulása sem Európában, sem az Egyesült Államokban nem várható az idén.

3. A devizapiacokon – egészen a háború kitöréséig – folytatódott a dollár leértékelődése és az euró gazdasági/konjunkturális szempontból nehezen indokolható (mértékű) erősödése. Az európai egységes valuta ez év március elején tesztelte az 1,1 dolláros szintet, tehát 12 hónap alatt több mint 20%-kal értékelődött föl az amerikai dollárhoz képest. A dollár árfolyamának csökkenése – a várakozásokkal és a korábbi tapasztalatokkal ellentétben – egyelőre nem lendítette meg az amerikai kivitelt, aminek alapvetően a világkereslet gyengesége az oka. Európa számára viszont a közös valuta felértékelődése már önmagában is monetáris szigorítást jelent, ami ugyan segíti a dezinflációt, de visszafogja a kivitelt és a gazdasági növekedést.

4. Az Irak elleni háború meghirdetése, majd megkezdése kezdetben feléleszteni látszott az USA, illetve a dollár iránti bizalmat, ami egyrészt az amerikai valuta márciusi töretlen erősödését, másrészt az olajárak zuhanását vonta maga után. A háború elhúzódásának első jeleire azonban a dollár újból gyöngülni, az olaj pedig drágulni kezdett. A háború menetével és kimenetelével kapcsolatos bizonytalanságok késleltethetik az újabb beruházási ciklus beindulását (Amerikában), a világpiaci olajár normalizálódását, s ezzel együtt a világgazdaság várva várt megélénkülését.

5. Anemzetközi kereskedelem 2001. évi stagnálását követően tavaly megindult élénkülése már az év közepén megtorpant, s a prognosztizált 3,5-4% helyett előzetes becslések szerint csupán 2,7%-kal bővült. A korábban 7%-ra jelzett idei növekedést a tavaszi hónapokban – az egyes fejlett országok idei növekedési/keresleti előrejelzései alapján – fokozatosan lefelé korrigálták. Arra is számítani lehet, hogy az egyes térségekben jelentősen eltérnek az export, illetve az import alakulásának kilátásai, s az év folyamán is jelentős kilengésekre kerül sor. 2003 egészét tekintve 6% körüli világkereskedelmi bővülés várható. A nyugat-európai országok exportja és importja is mérsékeltebben nő, míg az USA-ban – ha a gazdaságnak az év második felében várt megélénkülése bekövetkezik – erőteljesebb importkereslet várható.

6. A kőolaj világpiaci ármozgása – amelyet már a háború megindulása előtt is nagymértékben befolyásolt az un. „Irak-tényező” – most még inkább a háború kimenetelének a függvénye. Az iraki háborút megelőzően a hordónkénti 40 dolláros árat is megközelítő eddigi csúcsról – a harcok megkezdésével párhuzamosan, annak gyors lefolyására számítva – fokozatos csökkenés következett be, amelyet néhány nappal később ismét emelkedés váltott fel. A háború menetétől is függően várható, hogy 2003 első félévében az átlagos olajár 35 dollár alatt marad, míg az év második felében az áralakulás egyelőre nagyon bizonytalan, hektikus ármozgásokra számítunk, de az olajár akár vissza is térhet az OPEC által kívánatosnak tartott 22-28 dolláros sáv középmezejébe.

7. Az amerikai gazdaság egyelőre bizonytalan alapokon áll. A múlt évben újraindult ingadozó növekedés fennmaradásához hiányoznak mind a belső, mind a külső gazdasági ösztönzők. Ez késlelteti a gazdaságnak a technológiai cikkek túlkínálatának szakaszából való kilábalását, a jövedelmek újraépülését, a profitkilátások javulását, az újabb beruházási ciklus erőteljesebbé válását. Az amerikai gazdaság húzóereje nélkül a világgazdaság növekedésének egésze is lassult, ami 2002 végétől kezdve jelentősen visszavetette az amerikai exportot is. A szövetségi kiadások évek óta nem tapasztalt növekedését elsősorban a háborús célú katonai kiadások emésztik fel, vagyis a költségvetés emelkedő hiánya ezúttal nem a tipikus keynesi, a gazdaság egészének serkentését célzó befektetésekre irányul. A gazdaság kilátásait övező bizonytalanság nagyobb, mint bármikor korábban. Mindezzel összefüggésben a növekedés üteme 2003-ban legfeljebb kismértékben haladja meg az előző évit, a gyorsulás feltehetően 2004-re halasztódik.

8. A japán gazdaság növekedési feltételeit továbbra is alapvetően a külső kereslet, főként az USA-ba, valamint az ázsiai országokba irányuló japán kivitel alakulása határozza meg. Noha a GDP a 2001-es mélypontról elmozdult, s tavaly kismértékben bővült is, fennmaradtak mindazok a problémák, amelyek a kilencvenes évtized eleje óta elhúzódó recessziót jellemzik. Közülük a legsúlyosabb az immár ötödik éve mélyülő defláció, valamint az államháztartási és vállalati deficitek további növekedése. A pótlólagos költségvetési keresletből megvalósított állami beruházások, s a nullára leszállított jegybanki kamat gazdaságösztönző hatása elmaradt, míg a defláció miatt pozitív reálkamat alakult ki. Japán likviditási csapdába került: nincs olyan ösztönző kamatszint, amely kisegítené a gazdaságot a kátyúból. A bizonytalan külgazdasági környezetben 2003-ban és 2004-ben is alig nőhet a gazdaság, miközben továbbra sem látszik a kiút a defláció és az adósságtömeg csapdájából.

9. Az Európai Unió, különösen az eurózóna országait az elmúlt évben mérsékelten növekvő személyi fogyasztás, visszaeső beruházási tevékenység és növekvő munkanélküliség, csökkenő infláció és növekvő államháztartási deficit jellemezte. Miközben nemzetközileg előtérbe került a deflációtól való félelem, az EU egyes országaiban az olajárak növekedése (amely mindenütt megemelte kissé a fogyasztói árszintet), párosulva a gyér növekedési kilátásokkal, legújabban a stagfláció veszélyének erősödését váltotta ki. Az eurózóna országaiban a vállalatok jövedelem-helyzetére, nyereség-kilátásaira, nemzetközi versenyhelyzetére kedvezőtlenül hat(ott) az erős euró, az olajárak emelkedése és a részvényárfolyamoknak az év első felében folytatódó zuhanása. Csak egy optimista forgatókönyv (30 dollár/barrel alatti olajárak, stabilizálódó iraki helyzet, tovább nem erősödő euró) teljesülése esetén lehet az év második felében az eurózónában érdemleges élénkülésre számítani.

A most már eldöntött tényként kezelt keleti bővülés mind politikailag, mind gazdaságilag, mind pedig intézményi felkészültsége szempontjából történetének legnagyobb kihívása elé állítja az Európai Uniót: nemcsak adminisztratív működőképességét kell megőriznie, hanem gondoskodnia kell arról is, hogy a különböző közösségi politikák valóban a régi és az új tagok közötti kohéziót segítsék elő, és elkerülhető legyen egyes régiók, vagy országok leszakadása, periferizálódása. Az Unió jövőképét illetően a jelenlegi tagországok sem egységesek: a Konvent vitái mutatják, milyen jelentős a szakadék az eltérő integrációs koncepciók hívei között. Az iraki konfliktus kezelése körüli megosztottság rávilágít arra is, hogy az Unió a belső piac tökéletesítése, illetve a gazdasági integráció terén ugyan jelentős előrehaladást ért el, megfelelő közös külpolitikája azonban nincs, és kérdéses, hogy a jövőben is mennyiben lesz képes – pl. a transzatlanti kapcsolatokban – egységes hangon megszólalni. A kibővülés ténye nyilvánvalóan ezeket a problémákat még élesebben fogja fel vetni.

10. A németországi helyzetet bizalmi és növekedési válságjellemzi: a bizalmi válságot a kormánynak az elmúlt négy és fél év során a reformok végrehajtása terén jellemző cselekvésképtelensége idézte elő, amit a külső körülmények, az iraki válság, az olajárak alakulása körüli bizonytalanság és a részvénypiaci ingadozások csak elmélyítettek. A növekedési válság a beruházási tevékenység hanyatlásában és a személyi fogyasztás stagnálásában ölt testet, ami – a külpiaci kereslet kedvezőtlen trendjeivel párosulva – a vállalkozások profitkilátásait és a foglalkoztatottság növelésének esélyeit erősen rontja. Mindez a munkanélküliség rekord mértékű növekedéséhez vezetett. A gazdaságpolitika mozgásterét a Növekedési és Stabilitási Paktumban a költségvetési hiány csökkentésére vállalt kötelezettségek jelentősen szűkítik. A március közepén elővezetett kormányprogram szorgalmazza a gazdaságélénkítést, a foglalkoztatás növelését, a szociális reformokat és az államháztartás konszolidálását. A javasolt reformokat a vállalkozói szféra kevésnek, a munkavállalók antiszociálisnak találták, de még az SPD-n belül is vegyes fogdatatásban részesültek. A program megvalósítása csak jelentős kompromisszumok árán látszik lehetségesnek.

11. A fejlődő világ valamennyi régiója, s különösen az átlagot erősen befolyásoló nagy országok gazdasági helyzete 2002 utolsó hónapjaiban a korábban vártnál kedvezőbben alakult. Pusztán a gazdasági tényezőket figyelembe véve kifejezetten jók lehetnének az idei kilátások, különösen a sajátos regionális szimbiózisban fejlődő távol-keleti országokban. Kína regionális (és világgazdasági) szerepe várhatóan tovább fog erősödni, miután az eddig megszokottaktól teljesen eltérő módon, az előzetesen kidolgozott forgatókönyv szerint csendesen végbement az őrségváltás a politikai és gazdasági csúcsvezetésben. Minden idők legsikeresebb kínai vezetése mindazonáltal számos problémát is hátrahagyott utódainak. Ezek közül a legégetőbb a vidék elmaradottsága és a munkanélküliség.

Végre megszűnt az 1998 óta tartó argentin visszaesés, s közel egy évig tartó huzavona után januárban az IMF elfogadta Argentína tartozása visszafizetésének elhalasztására vonatkozó kérelmét, továbbá megkezdte a tárgyalásokat egy nagyobb összegű hosszú lejáratú hitelcsomag folyósításáról. Brazíliával kapcsolatban is megnyugodtak a kedélyek, mivel a januárban hivatalba lépő baloldali vezetés az ígért változásokat nem az elődje által elért eredmények felrúgásával, hanem azokra építve, az ország nemzetközi kötelezettségeit figyelembe véve, fokozatosan igyekszik véghezvinni.

A kilátásokat ugyanakkor borúsabbá teszi, hogy az iraki háború kapcsán várhatóan a félelem ismét gazdasági tényezővé válik. A turizmusból és az ahhoz kapcsolódó iparágakból élő térségek számottevő bevételkiesésre, az ipari termelés nemzetközileg integrált termelési folyamatában aktív szerepet játszó országok a megszigorodó (határ-) ellenőrzések időigényessége, a korábban olajozottan működő just-in-time rendszer zökkenői és a biztonsági intézkedések költségeinek a növekedése folytán jelentős veszteségekre számíthatnak. A segélyre, hitelfelvételre rászoruló országoknak a feltételek újabb szigorodásával kell majd szembenézniük egyrészt a feltörekvő/fejlődő országok iránti bizalom általános csökkenése, másrészt a rendelkezésre álló pénzeknek az iraki háborút követő – nagyobb haszonnal kecsegtető – újjáépítésre történő átcsoportosítása következtében. Maga a rendezés nehéz és kényes feladat. A Közel-Kelet és Észak-Afrika demokratizálódása és a térség országainak a világgazdaság fő áramlataiba való bekapcsolódása jó esetben is csak több éves folyamat eredménye lehet.

12. A rendszerváltó országok a főbb makrogazdasági adatok tanúsága szerint eddig meglehetős sikerrel vészelték át a világgazdasági lassulást, ami főleg azért meglepő, mert legtöbbjük már mélyen beágyazódott a világgazdaságba, konkrétan az EU gazdaságába, és a legszorosabb gazdasági szálak a stagnáló Németországhoz fűzik őket. Az átlagosan 3-4,5%-os 2002. évi GDP-növekedésnél sokkal lassabbat csak Lengyelország (1,3%) és Csehország (2,0%) mutatott fel, sokkal jobbat – a balti országok. Jellemző még a rendszerváltásban lassabban haladóknak tartott országok (Bulgária és Románia) és a nemrég még gyengélkedők (Szlovákia) dinamikus fejlődése. Éves szinten az ipari termelés növekedése – legalábbis az EU-hoz csatlakozni készülő országok átlagában –alig lassult a megelőző évhez képest, s több országban a második félévben kifejezetten fel is gyorsult. A célpiacok kedvezőtlen helyzete és a rendszerváltó országok többségében ilyen vagy olyan mértékben bekövetkezett reál-felértékelődés közepette az export növekedési üteme 2001-hez képest általában csökkent, de az importé is; így a legtöbb országban nem romlott a külkereskedelmi mérleg. A növekedést többnyire a háztartási fogyasztás húzta (a bérek és jövedelmek reálértéke – országonként eltérő mértékben, de – többnyire határozottan emelkedett), míg a beruházási teljesítmény a legtöbb országban meglehetősen gyenge volt, kivéve néhányat a már említett korábban elmaradók közül. A külföldi működőtőke beáramlása általában lelassult, csak részben a világgazdasági bizonytalanságok hatására. A deflációs veszéllyel küszködő világgazdaság körülményei között 2002-ben kivétel nélkül valamennyi rendszerváltó országban, amelyre elemzésünk kiterjed, csökkent az infláció. Az áremelkedés mindössze három országban volt két számjegyű, viszont öt olyan ország is akadt (közülük négy EU-csatlakozó), amelynek inflációs rátája 2% alatti, azaz az Európai Központi Bank legmagasabb követelményeinek is megfelelt (közülük kettőben – Lengyelországban és Csehországban – volt viszont a GDP-növekedés a legalacsonyabb). A költségvetések többsége erősen deficites volt, jóllehet csak Magyarországon romlott súlyos mértékben az államháztartás egyenlege. Az általános gazdasági növekedés ellenére kevés országban csökkent a munkanélküliségi ráta: a destabilizációtól fenyegetett Szerbia és Montenegróról nem beszélve, 20% körüli a munkanélküliség Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában és Horvátországban. A térség országaira vonatkozó prognózisok többnyire az ideihez hasonló ütemű gazdasági növekedést valószínűsítenek tovább már alig csökkenő infláció mellett. A nemzetközi politikai és világgazdasági bizonytalanságok mellett a meglévő belgazdasági feszültségek, szociális gondok is óvatosságra intenek mindenfajta túlzó várakozással szemben.

13. A Független Államok Közösségeközepes ütemben fejlődik – a mértéket Oroszország és Ukrajna 4%-ot enyhén meghaladó növekedése határozza meg. Fokozottan érzékelhető a térségben a nyugati, elsősorban az amerikai befolyás, ugyanakkor sikeresek egyes reintegrációs célú orosz akciók is. Feltehetően sínre kerül az orosz-belarusz unió. Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán megegyezésre jutott szabadkereskedelmi övezet és közös gazdasági térség létesítéséről.

Az orosz növekedést a fogyasztói kereslet táplálja; a reálbérek, a reáljövedelmek és a kiskereskedelmi forgalom 2000 és 2001 után tavaly is nagyon dinamikusan nőtt – a beruházási tevékenység azonban lanyhult. A gazdasági növekedés kulcsa a magas olajár eredményeként továbbra is bőséges exportár-bevétel volt. Óriási a kereskedelmi és fizetési mérleg többlete, jelentősek az arany- és devizakészletek. Az iraki háború e tekintetben is új helyzetet teremthet az olajárak jövőbeli alakulásától függően. Alacsony olajárak mellett az orosz olaj versenyképessége is veszélybe kerülne, ami az iránta megnyilvánuló – ma jelentős – külföldi érdeklődést (beleértve a közvetlen beruházásokat) is csökkentheti. Az orosz gazdaság egészét tekintve a működőtőke-beáramlás stagnál, viszont ugrásszerűen nőnek a vállalatok külföldi hitelfelvételei, amelyek nem járnak a belföldi tulajdonlási, irányítási jogok csorbulásával.

A termelését mérsékelten növelő iparon belül a kitermelő szektor térnyerése a feldolgozóval szemben egyértelmű. A feldolgozóipar, főleg a fogyasztói célú, rosszul állja az importversenyt is. A fogyasztói árak 2002-ben 16%-kal emelkedtek; további lassulásuk hosszú folyamatnak ígérkezik.

Ukrajna gazdasági teljesítménye hullámzik. A GDP növekedésének tavalyi 4,1%-os rátája erős lassulást jelent 2001-hez képest, de félévtől ismét élénkülés tapasztalható. A 4% körüli ütem fennmaradása lehetséges. A tavalyi defláció közeli helyzet az áremelkedési trendek mesterségesen lefojtásának következménye, idén az árak kisebb robbanásával számolunk. A háztartások fogyasztási kiadásainak 1990-2001 közötti mintegy 40 százalékos csökkenése után a múlt évben aktív életnívó-javító politika folyt az országban, s a folytatásra a törekvés megvan.

Az ország külkereskedelme számottevő aktívumot termel, duzzadnak a központi devizakészletek is. A nagymértékű kül- és belföldi adósságszolgálat teljesítése ennek ellenére nem ígérkezik teljesen zökkenőmentesnek.

14. A kelet-közép-európai országok 2002-ben a rendszerváltó országok lassabban növekvő csoportját alkották. 2001-hez képest azonban gyorsult a növekedés Szlovákiában és a stagnálásból épphogy kilábaló Lengyelországban. Az ipar növekedése, amelyet a nyugat-európai dekonjunktúra és a nemzeti valuták felértékelődése, valamint a multinacionális feldolgozóipari cégek politikája is befolyásolt, lassú volt, illetve azokban az országokban is mérséklődött, ahol számottevő ütemű maradt (Csehország és Szlovákia). A fogyasztói árak emelkedése határozottan lassult (az e tekintetben is mértékletes Szlovénia kivételével). Ez azonban nem egyértelmű siker. A dezinfláció jelentős mértékben a nemzetközi gazdaság deflációs hajlamának a következménye volt, s a továbbiakban is részben exogén folyamatok függvénye (lásd: olajárak). Egyes országokban az infláció csökkenéséhez az is hozzájárult, hogy a szabályozott (hatósági) árak szükséges emelését későbbre halasztották. Az áremelés az idei évet terhelheti. Ez történik Szlovákiában, ahol máris meglódult az infláció. Amint ezt leginkább a 2001-2002. évi lengyelországi fejlemények mutatják – a monetáris és árfolyam-politikai eszközökkel erőltetett dezinflációért a gazdaság stagnálásában, a korábban is magas munkanélküliségi ráta további emelkedésében megnyilvánuló hatalmas árat kellett fizetni. Ez nem vég nélkül követhető politika; korrekciója folyamatban is van. A Szlovéniába, Szlovákiába és Csehországba irányuló működőtőke-befektetések dinamikusan megnőttek 2002-ben. Az utóbbi két országban ez egyaránt tulajdonítható jelentős volumenű (közmű-) privatizációs ügyleteknek és új zöldmezős beruházásoknak. Prognózisunk szerint 2003-ban valamennyi kelet-közép-európai országban – az uniós tagságra való végső előkészületek közepette –csekély mértékben élénkülhet a gazdasági tevékenység; ennek realitása a nemzetközi feltételeknek (konjunktúra, olajárak, a multinacionális tőke magatartása stb.), valamint – azokkal részben összefonódva – a belföldi gazdaság- és pénzügypolitika prioritásainak és mozgásterének a függvénye.

15. Délkelet-Európát ellentétes tendenciák jellemzik. A január elsejétől Szerbia és Montenegró Uniójává átalakult Jugoszláviában) a súlyos gazdasági helyzetben kiéleződött politikai instabilitás a térség egészére és konkrétan az ország gazdaságára nézve egyaránt beláthatatlan következményekkel járhat. Horvátországban, Bulgáriában és Romániában viszont gazdasági konszolidáció .van kibontakozóban. Az utóbbi két országban továbbra is nagyon alacsony az életszínvonal, magas az infláció (Románia), illetve a munkanélküliség (Bulgária), de javult a pénzügyi egyensúly, megélénkült a gazdaság, ami a GDP, az ipari termelés és a beruházások adataiban is megmutatkozik. A pozitív fordulatban fontos szerepet játszik a két ország politikai felértékelődése, küszöbön álló NATO- és belátható időn belüli EU-tagságuk. Prognózisunk a kedvező irányzat folytatódásával számol.

A balti országok gazdasági felzárkózása továbbra is gyors ütemű. 2002-ben a növekedés a kedvezőtlen külső konjunkturális feltételek közepette is erős maradt: a GDP mindhárom balti államban közel 6%-kal nőtt. A belső keresletre alapozott növekedés ugyanakkor Észtországban a külső egyensúlyhiány drasztikus megugrásához vezetett, és a folyó fizetési mérleg hiánya meghaladta a GDP 12%-át. Bár külgazdasági oldalról a balti államok továbbra is fokozottan sebezhetők, fegyelmezett államháztartási politikájuknak köszönhetően valószínűleg nem kell tartaniuk számottevő külső spekulációs támadástól. Ráadásul Lettországban és Litvániában a szállítási- és az energiaszektor megmaradt vállalatainak idén várható értékesítésével véget ér a privatizáció (Észtországban már korábban lezárult), ami további költségvetési bevételeket jelent. A gazdaságok kedvező állapotát jelzi, hogy az infláció csökkenésével egyidejűleg úgy mérséklődött jelentősen a munkanélküliség, hogy közben számottevően nőttek a lakossági jövedelmek. A 2003-as kilátások is kedvezőek: 5%-ot meghaladó GDP-növekedés várható, alacsony infláció és az állástalanok arányának további csökkenése mellett.

Rövid összefoglaló

A magyar gazdaságról bővebben