Tisztítsuk meg vízpartjainkat!

A következő egy hétben az ország 12 környezetvédelmi és vízügyi igazgatósága segítségével 32 különböző helyszínen tisztítják meg a folyópartokat iskolás csoportok és vízügyi szakemberek a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság és a Magyar Turizmus Zrt. által meghirdetett "Takarítsuk együtt vízpartjainkat" elnevezésű szemétszedési akciót keretében. Ma mintegy 20 helyszínen kezdték meg az akciót.

"Nagy öröm számomra, hogy ennyien összefogtak vízpartjaink tisztaságáért, és főleg azt tartom fontosnak, hogy a fiatalok is szívükön viselik a környezetük ügyét" - hangsúlyozta Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter az akció kapcsán.

A tervek szerint az akció alatt 150 km-nyi folyószakasz partját tisztítják meg közel másfél ezer ember részvételével. A szemétszedésre ma többek között a Duna és a Tisza partját, a tatai Öreg-tó, valamint a Séd, Gaja és a Holt-Szamos partját takarítják az önkéntesek egyebek mellett Dunaharasztiban, Kalocsán, Dusnokon, Bácsalmáson, Kunszentmiklósban, Tassnál, Akasztónál, Soltszentimrénél, Fülöpszállásnál, a tatai Öreg-tónál, a Rába szabadstrandján, Érppataknál, Tuzséron, Tunyogmatolcson, Székesfehérvárnál, Veszprémben, Mezőtúron, Kiskörén, Karcagon, Tiszagyulaházán, Balmazújvárosban, Berettyóújfalunál és Pocsajnál kerül sor.

Az akció részletes menetrendje elérhető itt.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo