Ki lesz idén a legzöldebb?

A Deloitte Magyarország idén is meghirdeti a Közép-európai Környezeti Jelentés Díjat, népszerű nevén a Zöld Béka Díjat. A díjat azok a vállalatok nyerhetik el, amelyek az év legjobb környezeti vagy fenntarthatósági jelentését készítik.

A díjra bármely olyan közép-európában bejegyzett vállalat pályázhat - függetlenül az üzleti szektortól, amelyben tevékenykedik, vagy a foglalkoztatottak számától -, amely éves jelentése részeként, vagy külön környezeti, illetve fenntarthatósági jelentésben mutatja be környezeti teljesítményét. A Zöld Béka Díjat az Európai Parlament és Tanács irányelve is támogatja, ugyanis a közepes és nagyvállalatoknak, az EU más országaiban működő vállalatokhoz hasonlóan fenntarthatósági jelentést kell készíteniük, illetve üzleti jelentésüket társadalmi felelősségvállalásuk gyakorlatának bemutatásával kell kiegészíteniük.

A Zöld Béka Díj célja, hogy a régió vállalatainak éves beszámolója ne korlátozódjon a társaság üzletmenetének pénzügyi vonatkozásaira. A környezetvédelmi és fenntarthatósági jelentés elkészítése és nyilvánosságra hozatala számos előnnyel járhat a vállalatok számára. Egyrészt a jelentés a vállalat gazdasági szektorában tevékenykedő versenytársak hasonló jelentéseivel összehasonlítható, összevethető, ezért a jelentések a pénzügyi indikátorokhoz hasonló gazdasági, társadalmi és környezeti mérőszámokat tartalmaznak. Másrészt a jelentés elkészítése során a vállalat olyan komplex adatbázishoz jut, amely adatok korábban csak a szervezet különböző részein, szintjein, elkülönülten voltak megtalálhatók.

Egy ilyen jelentés elkészítésével a vállalat megkülönböztetheti magát versenytársaitól, kiemelkedhet közülük, hiszen a régió vállalatai még csak most kezdik felismerni a fenntarthatóság stratégiai jelentőségét a működésük során. Mindezek mellett nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a jelentés elkészítése során párbeszéd, intenzív kommunikáció jön létre a vállalat és környezete között, amely hosszú távú előnyökkel járhat a vállalat számára.

A kiválasztás menete

A Deloitte megvizsgálja és értékeli a környezeti vagy fenntarthatósági jelentést készítő vállalatok honlapján publikusan hozzáférhető jelentéseket. Ezen kívül lehetőség van a jelentések postán való elküldésére is. Az idei zsűri (szakértői nemzeti hátterét figyelembe véve) az angol, magyar, horvát és szlovén nyelvű ajánlatokat értékeli.

Amennyiben a vállalat környezeti teljesítményét az éves jelentés részeként mutatja be, a bíráló bizottság csak a jelentés környezeti teljesítménnyel foglalkozó részeit veszi figyelembe. 

A zsűri és a bírálati szempontok

A bíráló bizottság a környezeti kérdések iránt elkötelezett, elismert független szakértőkből áll, akik nem vesznek részt a vállalati környezeti jelentések elkészítésében, vagy hitelesítésében. A 2009-es Közép-európai Környezeti Jelentés Díj (Zöld Béka díj) bírálati szempontjainak alapja az Európai Fenntarthatósági Jelentés Díj (European Sustainability Reporting Award).

A bíráló bizottság az alábbi szempontok alapján fogja a nyertest kiválasztani, fenntartva magának a jogot, hogy eltérjen a listától, és megítélése alapján további szempontokkal is kiegészítse azt:

A Deloitte 2009. október 2-ig fogadja a pályázatokat, bármilyen formában - például éves jelentés, beszámoló, különálló környezeti/fenntarthatósági jelentések, EMAS nyilatkozatok, videó, CD-ROM, vagy honlap. A pályázatra való jelentkezés ingyenes; további részletek a Zöld Béka Díj oldalán.

 

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo