"A szennyvízben található ipari szennyezőanyagok nulla kibocsátásáért" címmel fogadott el tizenegy ország (Albánia, Csehország, Horvátország, Kirgizisztán, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szerbia, Tadzsikisztán, Törökország) szakminisztere közös nyilatkozatot a nemrégiben véget ért "Vízgazdálkodás az iparban" 2. UNIDO technológiai előretekintés csúcstalálkozón.

A résztvevő országok miniszterei és a küldöttségek vezetői megvitatták a fenntartható vízellátás és vízminőség jövőjét a közép-kelet-európai régióban és a FÁK államokban, így az érintett felek számára a nyilatkozat a vízfelhasználás hatékonyságát és a vízminőséget kiemelten kezelő technológiai fejlesztések támogatására vonatkozó ajánlásokat fogalmaz meg.

Az esemény során több - hazai, külföldi - cég mutatta be az általuk használt környezetvédelmi technológiát, hogy a már kidolgozott módszert példaként használhassák mások is. A több mint kétszáz résztvevő részvételével zajlott találkozón 25 nemzetközi előadó is tartott a témában beszédet, illetve fogalmazott meg új ajánlásokat.

A konferencia nem titkolt célja volt az is, hogy a régióban erősítse és fenntartsa a versenyképességet és az innovációt befogadó technológiai előretekintés megkerülhetetlen fontosságát.

A csúcstalálkozón elhangzott, hogy mindenképpen szükség van ilyen irányú lépésekre, mivel a világ vízkészleteinek mindössze három százaléka édesvíz. Erre nincs pozitív hatással az, hogy évről-évre nő az ipari fogyasztás, így a legnagyobb vízfogyasztók egyikeként az ipar felelősége, hogy ésszerűen használja a meglévő vízkészleteket, ennek érdekében növelje a vízfelhasználás hatékonyságát, csökkentse a vízszennyezést és optimalizálja az újrafelhasználást és a víz visszaforgatását. 

"A magyarországi vállalatok vízkibocsátásával nincs alapvető probléma, ami annak is köszönhető, hogy az itthoni szabályozás során mindig is mintának tekintették az uniós előírásokat" - közölte a Piac és Profit érdeklődésére Dr. Horváth Lászlóné, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Vízellátási osztályának vezetője. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a vállalatokra vonatkozó magyar előírások nemcsak, hogy megütik az EU-s mércét, hanem sok esetben szigorúbbak is azoknál. Erre a felszíni és felszín alatti vizeink védelme miatt van szükség, hiszen a közüzemi vízellátás céljára elsősorban a felszín alatti vizeket vesszük igénybe, ezekre pedig oda kell figyelni, mert jelentős a sérülékeny vízbázisok aránya. "Ahhoz pedig, hogy az ivóvízellátás céljára igénybe vehető vizek minősége továbbra is kiváló maradjon, szigorú szabályozásra van szükség" - magyarázta az osztályvezető.

"További pozitívum, hogy a cégek időben felismerték annak fontosságát, hogy aki részt akar venni a piaci versenyben, annak oda kell odafigyelnie mind a vízfogyasztásra is, mind pedig a kibocsátásokra" - emelte ki Horváth Lászlóné.

Itthon a kevés fogyasztás okoz gondot

"Magyarországon jelenleg bőséges a vízkészlet, a gondot inkább a túl alacsony fogyasztás, illetve a nem eléggé felkészült vízszolgáltatók okozzák" - közölte az osztályvezető. Elmondta, hogy a nyolcvanas években még dupla annyi vizet fogyasztottunk, így az akkori négymillió köbméter víz/nap mennyiség mára kétmillió alá csökkent, aminek megfelelően esett a főváros vízigénye is: amíg húsz éve csúcsidőben még közel napi 1,4 millió köbméter víz fogyott el, addig napjainkban ez már "csak" öt-hétszázezer köbméter.

"A fogyasztás visszaesését elsősorban nem a környezettudatos gondolkodás elterjedésében kell keresni, hanem az árakban: a rendszerváltás előtt olyan olcsó volt a víz, hogy sokan szinte nem is tudták, hogy külön fizetni kell érte, de a kilencvenes években csökkent az állami támogatás súlya, így elindult egy folyamat, aminek köszönhetően jelentősen emelkedtek a díjak" - magyarázta az osztályvezető. Ennek köszönhetően a vállalatok ugyanúgy, ahogy az átlagpolgárok, rá voltak kényszerítve a fogyasztás csökkentésére.

Ez a folyamat tehát odáig ment, hogy mára már fele annyi vizet fogyasztunk, mint húsz éve, így manapság egy átlag magyar lakossági fogyasztó száz-száztíz liter vizet használ naponta. Ez bizonyos értelemben alacsonynak is mondható, hiszen például Németországban 130-140 liter az egy főre eső napi átlagfogyasztás.

Az alacsony vízfogyasztás azonban nemcsak pozitívumokat tartalmaz, hiszen a magyarországi rendszert sokkal nagyobb kapacitásra építették, ami azért gond, mert a lecsökkent vízfogyasztás mellett megnőtt a víz tartózkodási ideje a vízellátó rendszer elemeiben (hálózat, tárolómedencék). "Márpedig a víznek minél hamarabb el kell érnie a kiszolgálótól a fogyasztóig" - magyarázza Horváth Lászlóné. Ennek oka, hogy a víz egy élő rendszer, a csőhálózatok pedig biológiai reaktorként működnek, melyben túl hosszú tartózkodási idő esetén az eredetileg jó minőségű ivóvíz akár meg is romolhat. A másodlagos vízszennyeződésnek nevezett probléma a lehetőséghez mérten kézben van tartva a közegészségügyi szervek és az üzemeltetők részéről, félő azonban, hogy ez a jelenség problémát fog okozni a következő években. Az Unió előírásai szerint egyébként az ivóvíz megfelelő minőségét a fogyasztói csapnál kell biztosítani.

A közüzemi vízellátás hidrogeológiai eredetű vízminőségi problémáinak megoldására egy 250 milliárd forint költségigényű Ivóvízminőség-javító Program végrehajtása van folyamatban.

Gondot okoz az is, hogy túlságosan szétaprózódottak az üzemeltetők, így a víziközmű üzemeltető szervezetek egy része nincs eléggé felkészülve a törvényi és egyéb jogszabályi előírásoknak megfelelő vízszolgáltatásra. Ez természetesen főleg a kistelepüléseket érinti, ami miatt az osztályvezető szigorúbban szabályozná azt, ki szolgáltathat vizet, hogy mindenki ugyanolyan jó minőségű vizet fogyaszthasson, illetve biztonságos vízellátásban részesülhessen.

A problémát az is okozza, hogy manapság szinte egy cégbejegyzés elegendő ahhoz, hogy bárkiből vízszolgáltató váljon. "A megoldás érdekében a szaktárca dolgozik a víziközmű szolgáltatás szabályozási környezetének továbbfejlesztésén, a víziközművekről és a víziközmű szolgáltatásról szóló törvény előkészítése folyamatban van" - emelte ki az osztályvezető.

A hazai vízminőséggel ennek megfelelően leginkább a kistelepüléseken van gond, annak ellenére, hogy a lakások 93-94 százaléka be van kötve a helyi közüzemi vízműbe. "A lakosság maradék négy-öt százaléka a közüzemi hálózaton elhelyezett közkifolyókon keresztül juthat maximum 150 méteren belül ivóvízhez" - közölte Horváth Lászlóné. Ezen túl több százezer - elsősorban a tanyavilágban, kisebb-nagyobb külterületi lakott helyeken élő - állampolgár számára egyelőre nem biztosított az egészséges ivóvízellátás lehetősége. Annak érdekében, hogy az ellátásért felelős önkormányzatokat segíteni tudják a megoldás keresésében, a szakminisztérium jövőre felméri az ellátási hiányosságokat. (Korábban a lakosság véleményét is kikérték, hogy segítsen a vízgazdálkodási problémák feltárásában)