Hol adhatjuk le az azbesztet tartalmazó anyagokat?

Egy korábbi ipari korszak maradványa az azbeszt. Ártalmas maradványa. Az élet számos területén használták hő-, tűz- és lúg- és saválló volta, valamint elektromos szigetelő tulajdonságai miatt. Előfordul az építőiparban, tűz-, hő- és zajvédelem terén, szigetelésben, tömítésben, palatetőkben, a járműiparban pedig fékbetétekben és kuplungtárcsákban. Használata a 70-es évekig volt jelentős. Aztán betiltották. De ha már nincs rá szükség, hol adhatjuk le ezt az emberi egészégre káros anyagot? Ennek járt utána a szelektiv.hu.

Már 1927 óta ismert az azbesztszálak által kiváltott kóros elváltozás a tüdőszövetekben (azbesztózis), de csak 1960 óta tudnak az azbesztexpozícióval összefüggést mutató mell- és nyálkahártya rákosodásáról. Szórtazbesztet leggyakrabban tűzvédelmi anyagként, illetve hő- és hangszigetelőként alkalmaztak épületekben, sínen haladó járművekben, rendezvénytermekben (sportcsarnok, színház).

Az azbeszt egészségkárosító hatását azért bizonyították be csak viszonylag későn, mert a levegőben a finom szemcsék lebegve oszlanak el. A beépített szerkezetekből (például fékbetétekből) folyamatosan leválva távoznak szemcséi. Az azbeszt az azbesztiozis nevű betegségen túl a tüdőrák gyorsan kifejlődő formájáért is felelős. A bányavízből is kifejtheti szennyező hatását, ha az ivóvízbe kerül. Bizonyított egészségkárosító hatása miatt mára a legtöbb iparilag fejlett államban betiltották az azbeszt felhasználását, így Magyarországon is. Fékbetétek adalékanyagául ennek ellenére még több helyen használatban van.

Szakszerű ártalmatlanítása

A vakolatok eltávolítására általában nedves eljárást alkalmaztak (vízsugár), az eltávolított anyagot pedig "Veszélyes hulladék" kategóriába sorolták, mert nem bomlik le. Leggyakrabban a hulladéktárolókban betonba, habarcsba vagy agyagba ágyazták be. Az azbeszt alkalmazások felderítése és eltávolítása napjainkban is fontos feladat.

A tetőfedésre használt azbesztpala gyártását szintén betiltották, s világszerte programok indultak el ezen anyagok kiváltására, az épületek azbesztmentesítésére. Érdemes tudni, hogy a cementben megkötött azbesztet tartalmazó termékekből (ilyen a hullámpala) a veszélyt jelentő szálak csak az anyag szétmorzsolásakor, azaz a tetőfedő anyag megbontásakor kerülnek ki a levegőbe. Az ép azbesztpala ezért nem jelent számottevő kockázatot, cseréje a jelenlegi törvények és tudásunk szerint nem szükséges. Bontás esetén a táblákat épen (vágás, fúrás nélkül) kell duplafalú polietilén zsákokba, vagy zárt konténerekbe elhelyezni, majd veszélyeshulladék-lerakóba szállítani. Ezeket a feladatokat mindenképp érdemes szakemberre bízni.

Hova fordulhatunk?

Magyarországon több vállalkozás foglalkozik azbesztmentesítéssel, például a Corro Hungária Kft., a Belfor Hungária Kft., a Dunamenti Tűzvédelmi zRt., és az IGNIS Kft. Azbeszt szállításra is több cég vállal megbízást, ilyen a Kristály-99 Kft., a Megoldás Kft., a Netta Kft., a P&G Kft., valamint a Palota Kft.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo