Érdemes megváltozni!

Félidejéhez érkezett az Európai Energiabajnokság (angolul: Energy Trophy+), melynek második fordulója 2007. szeptember 1-én indult el 17 ország - közöttük Magyarország - 150 vállalati, illetve önkormányzati irodájának részvételével. Az Energiabajnokság lényege, hogy a dolgozók viselkedésének, szokásainak megváltoztatásával kell energia-megtakarítást elérni. A program hazai koordinátora a KÖVET (Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület).

Az Energiabajnokság 2004-2005-ben megrendezett első fordulójában a résztvevő szervezetek átlagosan hét százalék energiamegtakarítást értek el számos egyszerű intézkedés alkalmazásával. Ennek köszönhetően összesen 3,7 gigawattóra energiát és 200 000 eurót spóroltak, amivel 1885 tonna szén-dioxid kibocsátását sikerült elkerülni. A bajnokság első fordulójának angol győztese, a Centrica Business Services egy év alatt több mint 30 százalék energiát takarított meg a korábbi évekhez képest a fűtés-hűtés megfelelő szabályozásával. Az első forduló hazai győztese a Biopetrol Kft. volt, elektronikai berendezéseik, a világítás, a fűtés szabályozásával sikerül 13 %-os energia-megtakarítást elérniük.

A versenybe bekapcsolódó magyar résztvevők száma a 2004-2005-ös első fordulóhoz képest megduplázódott, amely már közel 2500 irodai dolgozó bevonását és tudatformálását jelenti. A hazai versenyzők között van a British American Tobacco, a Béres, a Biopetrol, a Fővárosi Vízművek, a Hosszúhetényi Önkormányzat, az IBM Data Storage, a K&H Bank, a Tatabányai Önkormányzat és Siófok Önkormányzata. "A költséghatékonyság központi téma a K&H-nál, és úgy gondoljuk, hogy egy ilyen verseny ösztönzően hat, és új ötleteket is adhat a további lépésekhez. Ez a bajnokság nem központi intézkedésekről szól, a sikerért minden kolléga tehet munkája során. Bár első körben csak a Vígadó téri épületet neveztük be, de szeretnénk, ha az energiatakarékos megoldásokat mindenki követendő példának tekintené" - mondta Laboranovits György a K&H Csoportszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Speciális feltételek

A KÖVET szakértői helyszíni bejárás keretében felmérték a versenyzőkkel együtt a megtakarítási lehetőségeket, és tudatformáló prezentációt tartottak a dolgozók számára. "Az épületek szerkezeti tulajdonságai és szigetelése, világítási és fűtési rendszere, gépparkja, az alaptevékenységből eredő kötöttségek nagymértékben meghatározzák a versenyzők mozgásterét, például a bank esetén a faxok éjjel is készenléti állapotban kell maradjanak, amikor más országban munkaidő van és fontos megrendelés érkezhet. Nem beszélve a speciális feltételekről, ha alvállalkozó végzi a takarítást éjjel, kontroll nélkül. Figyelni kell tehát, hogy a dolgozók által elért megtakarítás valóban realizálódjon a verseny végén" - mondta Havasi Péter, a KÖVET munkatársa, az Energiabajnokság nemzeti koordinátora. A felmérés alapján minden versenyző önállóan alakított ki stratégiát a megtakarítások megvalósítására és a dolgozók motiválására, amelyhez a KÖVET is segítséget nyújtott egy kommunikációs workshop megrendezésével.

3000 eurós fődíj

Az Energiabajnokságot európai szinten az Intelligent Energy Europe támogatja, Magyarországon a kiemelt szponzor a Borsodchem Zrt. és a Fővárosi Gázművek Zrt. A nemzeti győztes 3000 euró összértékű jutalmat kap a verseny végén, melynek részeként két napos környezetvédelmi tanácsadást ajánlott fel a Denkstatt Kft, a Cordi Kutatás Fejlesztési Kht. energiaauditot végez a nyertes cég irodaépületében, a RICOH Hungary Kft. nyomtatót, az ECO-Invest Kft. pedig környezetvédelmi jogtár előfizetést ajándékoz majd a bajnoknak.

A teljes európai mezőnyt és a legfrissebb információkat megtekintheti a bajnokság hivatalos honlapján.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo