Az energia - melyre a szívritmus-szabályozótól a szenzorokig szükségünk lehet - az emberi testből is kinyerhető, akár többfél módon. A végén még magunk táplálhatjuk mobiljainkat és MP3-lejátszóinkat is. Az energiainfó megállapítása szerint a napi táplálkozás során ezer ceruzaelem egyenértéket fogyasztunk el. A bio-üzemanyagcellákkal kísérletező mérnökök az ilyen energia egy kis részének eltérítésén fáradoznak.
A bio-üzemanyagcella működési elve, hogy az elektronokat az egyik elektródán glükózról szakítja le, és a másik elektródán oxigénhez kapcsolja, így hozva létre az elektromos potenciált. Nos, ez annál is egyszerűbb az emberi szervezetben, minthogy a glükóz és az oxigén is a testen belülről származhat. A fő probléma, hogy a katalizátorként használható enzimek hamar, néhány órán belül lebomlanak. Az egyik lehetőségként a tudósok különösen rezisztens, hőforrásokban otthonos baktériumok enzimjeivel próbálkoznak. Mások viszont egyfajta kényszerzubbonyba, membránszerű zsebekbe gyömöszölik az enzimeket az elektróda felszínén, ilyen módon két évre hosszabbítva élettartamukat.
A kísérletek másik irányáról is olvasni lehet az energiainfó honlapján, ahol a New Scientist idézik. Nem volna-e egyszerűbb a test mozgási energiáját hasznosítani valamilyen módon? Brit kísérletezők - egymillió font támogatással a hátuk mögött - kinetikus mikrogenerátort építenek. A szívverés mozgási energiája alakulna át parányi kondenzátorok lemezeinek mozgatása útján árammá, vagy mozgatna tekercset mágneses térben. A tervek szerint cigarettafilter méretű eszköz 100-150 mikrowatt teljesítményt adna le, ez már elég a szívritmus-szabályozónak.
A mozgási energia átalakításának másik módja a piezoelektromos megoldás. Ezen a téren Georgiában az újítás a méretekben rejlik. A lemezkék között nanoméretű cink-oxid erdő sorakozik, amelyek a nyomás alatt meggörbülve áramot fejlesztenek. A 40 nanométeres szálak egyelőre csak pikowatt nagyságrendű teljesítményt produkálnak, de a fejlesztők bizakodóak. Siker esetén később jelentősebb áramtermelés is kihozható, akár az izommunka, akár a vérnyomás kinetikus munkájának átalakításával.
#page#
A kétszáz éve ismeretes termoelektromos eszközök viszont éppen nem minősülnek új felfedezésnek. A testünk által állandóan termelt hő, pontosabban a hőmérséklet különbség testünk és a környezet, vagy a test különböző részei között már karórát is tudott üzemeltetni. A Seiko azonban leállt a gyártással, mivel az eszköz túl nehéz és drága volt. A gond e téren a viszonylag csekély hőmérséklet különbség, amelynek következtében alacsony feszültség jön létre. Kaliforniában ezres nagyságrendű termogenerátor sorba kapcsolásával azonban 5 Celsius fok különbség mellett is sikerült "kihozni" 100 mikrowatt teljesítményt.
Észak-Karolinában más utakon járva, egy négyzetcentiméter méretű eszközzel 0,9 Celsius fokos hőmérséklet különbség mellett is képesek voltak 144 mikrowattot előállítani. Igaz, ez a szükséges transzformálás alatt 67 mikrowattra olvadt, de még így is meghajtotta a szívritmus-szabályozót. A titok nyitja a felhasznált filmszerű termoelektromos félvezetőkben rejlik. A kutatók itt is bizakodóak, arra számítanak, hogy a termoelektromos eszközök ára lemegy, ha a számítógépipar ráveti magát - kézenfekvőnek tűnik a chipek hűtésére a termoelektromos folyamat megfordítása, a Peltier-hatás. A hatásfok némi növelésével pedig - főleg a nyak és a tenyér, mint fő hőleadó területek munkába állításával - 10-20 watt teljesítőképesség is kisajtolhatóvá válik majd szerintük.
